
Fotó: A szerző felvétele
amelyet a távolabbi jövőben gyógyászati részleggel kiegészített aquaparkká szeretne fejleszteni.
Részleges visszaszolgáltatás
Annak ellenére, hogy ’89-től kezdve több ízben is megpróbálta visszaszerezni ükapja strandját, ráadásul 2004 és 2008 között a Hargita megyei város alpolgármestere volt, Szabó Kálmán, az Urmánczy grófok örököse mindössze az idén márciusban telekkönyveztethette végre a nevére a jócskán megcsorbított létesítményt. A hajdanán közel kéthektáros területen elterülő strandból Szabó alig tízezer négyzetmétert kapott vissza. Mindabból, ami valamikor híressé tette az Urmánczy-fürdőt, mára csak a földből felbuggyanó termálvíz maradt. „A kerítés egy része hiányzott, máshol be volt szakadozva. Az öltözőkből, mellékhelyiségekből tíz kamion szemetet hordattam el, a medencébe kotrógépeket kellett beállítanom, hogy tisztítsák ki” – sóhajt fel érdeklődésünkre Szabó Kálmán, majd egy gyors fejszámítást végez, és máris mondja: ahhoz, hogy a strand ismét vendégeket fogadhasson, 50 ezer lejes beruházásra volt szüksége. „És ez a pénz csak a takarításra, az öltözők és illemhelyek rendbetételére, a kerítés megjavítására, a napozórész kialakítására volt elegendő” – mondja.
Távlati tervek
Az igazán jelentős beruházás azonban csak ezek után következne, amikor Szabó Kálmán – pályázati úton vagy egy külföldi befektető bevonásával – aquaparkot, gyógyászati és welness-központot létesítene a fürdő területén. A tervnek azonban nemcsak a pénzhiány, hanem a jócskán lefaragott terület is határokat szab. Míg hajdanán a deszkákkal „bélelt” medencéket óriási terület vette körül, a múlt rendszerben az Urmánczyak államosított tulajdonára kisvasutat építettek, valamint a gettószerű, harmad- meg negyedosztályos lakásokból álló Forrás tömbháznegyedet húzták fel rá. Sok helyi lakos szerint a kommunista érában a semmitmondó Ifjúsági strand névre átkeresztelt létesítmény még így is sikeresen vette fel a versenyt a turisták körében jóval ismertebb és sokkal szebb környezetben fekvő Bánffy-fürdővel. „Ez volt a hévízi lakók kedvenc fürdőhelye, mert a Bánffyhoz képest, ez a város szívében fekszik. Én is gyermekként inkább ide jártam – miután jegyet váltottam, mint bárki más. Még akkor is, ha a köztudatban mindig is úgy szerepelt, hogy ez az Urmánczy strandja, akit egyébként az itteni románság egyszerűen csak groful ungurként tisztelt” – hangsúlyozza Szabó Kálmán. Arra is kitér, hogy a Magyar Autonóm Tartomány idején még úszóversenyeket is szerveztek a 26–28 fokos vízzel feltöltött olimpiai méretű medencében. A nyolcpályás, 50 méteres nagy- és egy kismedencével rendelkező strand néhány hete ismét az Urmánczy-fürdő nevet viseli.
A kastély is visszatérhet
Szabó Kálmán volt önkormányzati képviselő, majd alpolgármester ’89-től errefelé minden egyes restitúciós törvényt megpróbált kihasználni a családi vagyon visszaszerzésére. Olyan beadványa is volt, amelyet még válaszra sem méltatták. Végül a 2001/10-es törvénynek köszönhetően szerezte vissza a strandot. Az elvett erdők mintegy nyolcvan százalékát kapta meg, a szántóterületek és legelők természetben való visszaszolgáltatásáról pedig lemondott, hisz jól tudja: ilyesmivel már nem rendelkezik az önkormányzat. A régi főtéren lévő családi házat a szocreál kultúrotthon építésekor bontották le, így ez már csak Szabó emlékeiben maradt meg. Ehhez képest a család nagy reményeket fűz a kastély visszaszolgáltatásához, amit a település volt elöljárója, Nicolae Baciu már jóváhagyott. „Ez még nem jelenti azt, hogy vissza is kaptam, de az ügy elmozdult, intézése folyamatban van” – bizakodik Szabó Kálmán, aki az ősi jussal együtt öt évig az épületben székelő Junii Călimanilor román néptáncegyüttest is „örökli”.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.