Hirdetés

Szemétlerakók nélkül maradnak?

Szatmár megye – Fennáll a veszélye annak, hogy a Szatmár megyei önkormányzat elveszíti a szeméttelepek rehabilitációjára kiutalt kormánytámogatást, amennyiben nem sikerül módot találnia arra, hogy a szelektív hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárást a közeljövőben megismételje – közölte Csehi Árpád, a megyei tanács elnöke. Mint ismeretes, a több mint egy évvel korábban lefolytatott közbeszerzési eljárás alkalmával a megyei önkormányzat nem akart nyertest hirdetni,

2008. július 02., 00:002008. július 02., 00:00

mivel úgy ítélték meg, hogy a négy jelentkező cégcsoport ajánlata közül egyik sem felelt meg az elvárásoknak. Az egyik cégcsoportban részt vevő Unio Rt. beperelte a megyei tanácsot, a bírósági eljárás – melyben az önkormányzat javára döntöttek – pedig több mint egy évet vett igénybe.
A licitet azonban lehetséges, hogy most sem tudják megismételni, mivel a napokban a nemzetközi cégcsoport, amelyben a korábbi perelő is részes, s a jogerős ítélet meghozatala után már nem támadhatta az eljárást, panaszt tett a megyei tanács ellen a Máramaros megyei törvényszéken. A 75 százalékban állami, 25 százalékban pedig helyi forrásokból finanszírozandó, több mint 20 millió eurós beruházásból épülő hulladéktárolókat jövő év közepéig kellene megépíteni ahhoz, hogy az Európai Uniótól érkező büntetéseket a megyevezetés „kivédje”, azonban Csehi Árpád tanácselnök szerint nem ez jelenti a legfőbb gondot. „A legnagyobb baj az, hogy több település, köztük Szatmárnémeti, Nagykároly és Avasfelsőfalu szeméttelepei hamarosan betelnek, és nem tudjuk, hol tároljuk majd a hulladékot, ha időközben nem sikerül üzembe helyezni a rendszert” – részletezte Csehi, majd hozzátette: a megyei tanács jogi osztályának szakvéleményére vár, akik keresik annak a módját, hogy a perrel párhuzamosan is újrakezdhessék a közbeszerzési eljárást.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés