2010. február 10., 08:512010. február 10., 08:51
Az épületet már egy évvel ezelőtt visszakapták a jogos tulajdonosok, ám a rendőrség azóta nem fizetett semmit, mert nem tudtak megegyezni a bérleti díj összegében.
„Az elmaradást visszamenőleg is ki kell majd fizetnünk, de nem tudjuk aláírni a 25 ezer eurós havi bérről szóló szerződést sem, hiszen ekkora öszszeget nem költhetünk el közpénzekből” – mondta a rendőrparancsnok. A tulajdonosok felajánlották az épületet a belügyminisztériumnak megvételre, de a szűk udvarba zsúfolt, régi ház nem felel meg egy korszerű rendőrségi székhelynek, így az adásvétel nem jött létre.
A törvény szerint a visszaszolgáltatás után három évig maradhat a rendőrség, de bért kell fizetnie. A parancsnok szerint az egyetlen megoldás, ha a visszaszolgáltatott épületből kiköltöznek, és átköltöznek az épület új szárnyába, amit a belügyminisztérium épített. „Az irodák így is zsúfoltak, de más megoldás nem lesz, két váltásban fogunk dolgozni” – magyarázta Câmpeanu. Az intézménynek egyébként új ingatlant épít a belügyi tárca, a munkálatok azonban pénzhiány miatt leálltak.
A beruházás teljes értéke a területtel együtt meghaladja a 43 millió lejt. A tervek szerint a sepsiszentgyörgyi csendőrkaszárnya szomszédságában levő 1,5 hektáros területen mintegy száz alkalmazott számára készülne iroda, de terveztek éttermet, sporttermet, fogdát és parkolót is.
Az elképzelés szerint a megyei rendőrség költözött volna az új székházba, a városi rendőrség a pedig a visszaszolgáltatott ingatlanból a megyei alakulat helyét venné át. A megyei rendőrparancsnok egyébként már korábban is jelezte: az általa vezetett intézmény súlyos pénzügyi gondokkal küszködik, így legutóbb az üzemanyag-használatot is ésszerűsíteni kellett.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.