2010. november 25., 08:372010. november 25., 08:37
Mint arról beszámoltunk, a 63-as sürgősségi kormányrendelet által előírt hivatali szerkezeti átalakítás ügyében hosszas huzavona után a városi tanács kilenc RMDSZ-es szavazattal és egy zöld párti tartózkodással fogadta el a határozatot. Az MPP kilenc képviselője nem vett részt azon az ülésen, mivel már korábban bejelentették, szerintük a kormányhatározat alkotmányellenes, és nem kívánják támogatni a hivatali dolgozók leépítését.
A szakszervezet a döntést követően a csíkszeredai törvényszékhez fordult, a kormányhatározat felfüggesztését kérve. A bírósági döntés értelmében fel is függesztették azt a tanácsi határozatot, amelynek értelmében végrehajtották a leépítéseket.
„A polgármesteri hivatal így most törvénytelenül működik, mivel egy felfüggesztett határozatra épül” – hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. Az újonnan hozott bírósági határozat a hivatalos kiközlésétől számított öt napon belül megfellebbezhető, ám mivel a polgármesteri hivatal beavatkozási kérelmet nyújtott be a törvényszékhez, nem fellebbezhet, a döntés értelmében pedig a szakszervezet továbbra is kérni fogja a határozat érvénytelenítését. A jelenlegi helyzetben az elbocsátott személyek kártérítést, illetve állásuk visszanyerését kérhetik, mivel egy olyan határozat alapján szűnt meg az állásuk, amit a bíróság felfüggesztett.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.