Hirdetés

Székelyföldi lakosok bukaresti tiltakozása nyomán módosulhat a Brassó–Bákó-autópálya kijelölt nyomvonala

A székelyföldi Illyefalva és a Brassó megyei Vámhidpuszta lakóinak a bukaresti szállításügyi minisztérium előtti keddi tiltakozása nyomán módosulhat a Brassó–Bákó-autópálya kijelölt nyomvonala – tájékoztatta az MTI-t Benkő Árpád, a tiltakozás egyik szervezője.

Krónika

2022. november 22., 19:132022. november 22., 19:13

2022. november 22., 19:172022. november 22., 19:17

A két településen felháborodást váltott ki, hogy a Székelyföldet is átszelő Brassó–Bákó-autópályának olyan nyomvonalat jelöltek ki, amelyik e két település közvetlen közelében halad el. Fodor Imre, a háromszéki Illyefalva polgármestere az MTI-nek elmondta, a kijelölt nyomvonal alig 150 méterre halad a település szélső házaitól, és elvágja a falut a szántóföldjei jelentős részétől. Ez ellen lázadt fel a Sepsiszentgyörggyel szomszédos község lakossága, mely azt is sérelmezte, hogy a nyomvonal kijelöléséről nem konzultáltak a lakossággal.

A két érintett falu tiltakozó közössége a Newsbv.ro Brassó megyei portál által idézett közleményben szögezte le, hogy

Hirdetés

nem ellenzik az autópálya megépítését, csupán a helyi közösségek szempontjait figyelmen kívül hagyó, ezért a pályát majd birtokba vevő román állam, és az építést finanszírozó Európai Unió számára káros tervezést kifogásolják.

Kilátásba helyezték, hogy – ha nem változik a nyomvonal – nem engedik be a telkeikre helyszíni méréseket végezni és talajmintákat venni annak a cégnek a munkásait, amely a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kap megbízást.

korábban írtuk

Brüsszel előtt a sztrádaügy: továbbra is a nyomvonal módosítását követelik a háromszéki lakosok
Brüsszel előtt a sztrádaügy: továbbra is a nyomvonal módosítását követelik a háromszéki lakosok

Nem adják fel a háromszékiek, változatlanul követelik az A13-as jelzésű, Brassó–Bákó-autópálya Illyefalva közvetlen közelében elhaladó szakasza nyomvonalának a módosítását. Petíciójukat iktatta az Európai Bizottság.

Benkő Árpád az MTI-nek elmondta, hogy a keddi bukaresti tiltakozás idején a tüntetők képviselői két és fél órán át tanácskoztak a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szakembereivel, akik meghallgatták a panaszokat, és közölték: kisebb változtatásokat eszközölhetnek a nyomvonalon.

Mint arról nemrég beszámoltunk, a háromszékiek nem nyugszanak bele a kijelölt nyomvonalba, változatlanul követelik az A13-as jelzésű sztráda Illyefalva közvetlen közelében elhaladó szakasza nyomvonalának a módosítását. Petíciójukat iktatta az Európai Bizottság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés