
Fotó: Krónika
2008. április 24., 00:002008. április 24., 00:00
Mint hangsúlyozta, komolyan veszi a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjét, Orbán Árpádot, aki véleménye szerint legalább annyira ismert a városban, mint a hivatalban levõ polgármester. „Méltó ellenfelet látok benne” – fejtette ki Bunta, majd utalt egy közvélemény-kutatásra, mely szerint a szavazók 66 százaléka támogatná Szász Jenõ ellenében. Bunta békés, de dinamikus várossá kívánja tenni Udvarhelyt, „ahol élni jó”, s megválasztása esetén az infrastruktúra javítását tekintené elsõdleges feladatának.
A sajtótájékoztatón jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács alelnöke, aki az RMDSZ színeiben indul a tanácselnöki székért folyó küzdelemben. Borboly elmondta, megyei önkormányzati elnökként az úthálózat, valamint a tömegközlekedés fejlesztésére fordítana különös figyelmet, emellett szeretné ösztönözni a munkahelyteremtést és javítani a kórházak felszereltségét. Borboly szerint kiemelten kell támogatni a mezõ-, valamint az erdõgazdálkodást, lévén, hogy a megyében sokaknak ezek biztosítják a megélhetést. A jelölt arról is szólt, „székely újjászületésre” van szükség ahhoz, hogy a Székelyföld autonóm egységgé váljon.
Kelemen Hunor, az RMDSZ kampányfõnöke és Borboly Csaba néhány órával késõbb Gyergyószentmiklóson mutatta be Weil Gyulát, az RMDSZ helyi polgármesterjelöltjét (felsõ képünkön). Kelemen Hunor az eseményen elmondta, elégedetlen a jelenlegi városvezetõvel. Ugyanakkor arra is kitért, bízik Weil Gyula képességeiben, hogy sikerül fejleszthetõ önkormányzatot kialakítania, amely megfelelõ szolgáltatást nyújt a polgároknak, és a helyi közösségi igényeket tartja szem elõtt. Weil kifejtette, hogy elégedett az új csapattal, amely az egészséges váltás jegyében született. Hozzáfûzte, arra fog törekedni, hogy a létrejövõ új önkormányzat emberközpontú legyen, és a lakosság valós igényeinek, szükségleteinek kielégítésén fáradozzék.
Jánossy Alíz, Pengõ Zoltán
Alternatíva Székelyudvarhelyen
Az idei udvarhelyi önkormányzati választás nem fog az MPP–RMDSZ-párharcra korlátozódni Székelyudvarhelyen, színre lépett ugyanis egy harmadik, alternatív csoportosulás, mely a Zöld Párt égisze alatt állított tízfõs helyi tanácsosi jelöltlistát. „Nem akartunk beállni sem az RMDSZ-be, sem az MPP táborába. Udvarhelyen annyi minõsíthetetlen dolog történt az elmúlt években, hogy a jóérzésû emberek számára nyilvánvalóvá vált, valamit tenni kell” – nyilatkozta a Krónikának a lista második helyén álló Zilahi Imre, egy közúti teherszállítással foglalkozó cég vezetõje. Mint hangsúlyozta, a zöldek egyaránt távol akarják tartani magukat a hagyományosan rivalizáló felektõl, hogy választások után helyt adhassanak a józan, indulatmentes párbeszédnek. A csoportosulás, amely Kolumbán Gábort, a Sapientia egyetem oktatóját, a megyei önkormányzat volt elnökét tekinti mentorának, a közeljövõben fogja nyilvánosságra hozni választási programját. Tanácsosjelölt-listájukon olyan nevek szerepelnek, mint Hajdó Csaba légzsákgyár-igazgató, Zilahi Imre, Dósa Barna marketingmenedzser, Bán János, az Infopress Rt. beszerzési igazgatója vagy Jakab Attila, az UFF elnöke.
P. Z.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.