
Fotó: A szerző felvétele
2009. február 25., 08:442009. február 25., 08:44
A döntés ellen nyolc környékbeli község polgármestere tiltakozott, véleményük szerint az intézkedés közel 700 olyan járatot érint, melynek állandó utasai több mint két kilométert kényszerülnek majd gyalogolni a település szélén lévő autóbusz-állomástól a városközpontig. „A városi tanács döntésével több száz utasnak okoz kárt, hiszen több kilométert kell majd gyalogolniuk a központig. Mindenképpen át kell gondolni, milyen következményekkel jár egy ilyen határozat – nyilatkozta Mihai Găman, Pusztadaróc polgármestere.
Kereskényi Gábor alpolgármester a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott, az önkormányzat már eddig is haladékot adott annak a 16 busztársaságnak, amely a katolikus székesegyház és a Cuza Vodă (egykori Eötvös) utca fizető-parkolóhelyeit foglalja el. „Az ott parkoló kisbuszok és egyéb személyszállító járatok nem csak a város összképét csorbítják, de az ott várakozó rengeteg utas a parkoló körüli virágoskerteket is letapossa” – mondta az elöljáró.
A városvezető szerint már többször felszólították a társaságok képviselőit, ne használják a központi parkolókat, mert így a kisautóknak nem jut elég hely, hiszen ezek a megyeközpont legzsúfoltabb részei. „Mivel nem sikerült megegyeznünk, tiltó határozatot hoztunk, amit a megyei prefektúra egy időre felfüggesztett ugyan, de azt hónap végén újra előterjesztjük a tanácsülésen. Reményeik szerint újra megszavazza majd a tanács, hiszen ez a helyzet már tarthatatlan. Elvileg kimehetnének a vasútállomás melletti buszpályaudvarra vagy a városi közszállítási cég udvarára, ahol már a váróterem és a parkolóhelyek is készen vannak” – tette hozzá Kereskényi, aki szerint törvényi és tanácsi rendelet szerint minden hasonló cégnek szerződést kell kötnie valamilyen buszpályaudvarral, és nem foglalhatja el a nyilvános parkolóhelyeket.
„A társaságok megértették a határozatot, de nem szeretnének elmenni, mert a buszállomás magas bért követel tőlük. A helyi önkormányzat két távolsági járatot tart fenn, amiért a tavalyi évre 80 ezer lej pályahasználati illetéket fizetett a buszállomást üzemeltető cégnek. A törvény maximálisan 3 eurós bérleti díjat szab meg járatonként, ami komoly összegre rúghat egy olyan kisebb fuvarozó cégnek, amelyik napi 5-6 utat bonyolít le. Jelenleg az egyik társaság 2 eurót kér, a másik valamivel kisebb díjszabással dolgozik” – véli az alpolgármester.
A külföldi, helyközi és távolsági járatok utasai megszokták, hogy a központban szállhatnak fel a buszokra. Vannak, akik naponta több 10 kilométerről ingáznak megyeközponti munkahelyükre. „Nagyon messze lenne a városvégi megálló. Szinte mindennap elkésnék a munkából, ha ott parkolna a járatom, és gyalog kellene bejönnöm a város központjába, a taxizás pedig anyagilag viselne meg” – mesélte egy vidéki lakos. A társaságok is osztják klienseik véleményét.
„Én csak egyszerű alkalmazott vagyok, azt teszem, amiért megfizetnek, de azt látom, hogy mindenkinek a központ környékén van dolga – fűzte hozzá a Krónika kérdésére Ionel Pop sofőr, aki naponta többször szállít utasokat Avasfelsőfaluba. – Ha kitesznek minket a város végére, senki nem veszi igénybe a járatainkat, mert túl messze tesszük le őket úticéljuktól. Sok iskolást szállítunk, akiknek pontos időben be kell érniük az órákra. Ha mi a város peremén tesszük le őket, rendszeresen elkésnek majd.”
Bara Csaba, a szatmári Bara Reisen távolsági személyszállító vállalat ügyvezető igazgatója megkeresésünkre úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy zökkenőmentesen történik majd az átállás.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.