2010. november 01., 08:292010. november 01., 08:29
A kilenc elnevezést 16–6 arányban fogadta el a testület, mivel a szavazáskor a négy demokrata-liberális párti (PDL) és két szociáldemokrata (PSD) tanácsos tartózkodott.
Mint arról korábban beszámoltunk, Radu Octavian Giurca Szatmár megyei prefektus közigazgatási bíróságon támadta meg a városi tanács májusban egyhangúlag elfogadott utcaelnevezési határozattervezetét. A kormánybiztos azzal indokolta döntését, hogy a jóváhagyott neveket illetően a város nem kérdezte meg a prefektusi hivatal névadó bizottságát.
Az új utcanevek mindegyike újonnan kialakított külvárosi közterületekre kerül majd, és a javaslatot benyújtó RMDSZ-es tanácsosok szerint mindenki számára semleges tartalommal bírnak. A közelmúltban létesített utcák a tervek szerint a Betyár, Rigó, Bodza, Mező, Kertész, Kaptár és Kalász elnevezéseket kapják, illetve ez a lista a most elfogadott határozattervezet értelmében a Cseresznyefa és Gesztenye nevekkel bővül.
A szatmári politikusok szerint fontos lenne az utcák mielőbbi elnevezése, illetve a névtáblák kihelyezése, ugyanis az ezeken a közterületeken élő városiak mindennapjait nehezíti, hogy névtelen utcákban kell élniük. Egyébként a határozattervezet, melyet június 24-én fogadott el a tanács, szándékosan olyan elnevezéseket tartalmazott, amelyek mind a magyar, mind pedig a román etnikum számára elfogadhatók.
Idén tavasszal a prefektus azt a kétnyelvű táblát is megóvta, amelyet a Kálvin térre helyezett ki a helyi önkormányzat, mondván: a „tér” magyar szócska nem tartalmaz közérdekű információt, ezért nem állhat köztéri ingatlanon. Az óvást végül visszavonta a kormánybiztos, és a tábla jelenleg is látható a református gimnázium saroképületén.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.