Hirdetés

Szász Jenő: „Új esély nyílt a többség megszerzésére”

Interjú Szász Jenő MPP-elnökkel, a polgári párt listavezetőjével

Rostás Szabolcs

2009. szeptember 25., 09:592009. szeptember 25., 09:59

– Nem tart attól, hogy az udvarhelyi polgárok jelentős arányban maradnak távol vasárnap az urnáktól már csak azért is, mert 2006-hoz hasonlóan ismét feloszlott a képviselő-testület?
– Gyakorlatilag egyetértek az előrehozott választások kierőltetése miatt az RMDSZ udvarhelyi szervezetét megfeddő Markó Bélával, hiszen 2006-hoz hasonlóan idén is a testületben többséggel bíró szövetségi tanácsosok kezdeményezték a tanács feloszlatását. Mégsem nyűgnek, hanem új lehetőségnek tekintem a megmérettetést, hiszen ezáltal a választók arra a Magyar Polgári Pártra bízhatják a többséget, amely nem fogja feloszlatni a testületet.

A magyarországi választópolgárok például 2002-ben elhibázták a választásokat a szocialisták hatalomra juttatásával, 2006-ban megismételték ugyanezt, most meg alig várják, hogy a Fidesz kormányra juttatásával helyrehozhassák a hibát. Ehhez hasonlóan most az udvarhelyiek előtt is itt a lehetőség, hogy korrigálják tavalyi hibájukat. Az időközi választásokat általában valóban alacsonyabb részvétel jellemzi, éppen ezért fontos, hogy az új lehetőség mozgósító erővel hasson.

– Életképes lesz-e Ön szerint a mostani megmérettetés után megalakuló önkormányzat?
– Az MPP nevében biztosítom az udvarhelyieket, hogy az eddigi cselekvésképtelen többséget sikeresen fogjuk cselekvőképesre váltani, olyanra, amely lendületbe hozza a várost. Az elmúlt időszakban Székelyudvarhely elszürkült, alvó, kullogó kisváros lett, ezzel szemben mi életerős, lendületes székely fővárost kívánunk építeni, olyat, amilyen 2008 tavaszáig jellemezte a települést.

Miközben az RMDSZ Kovács László exkülügyminiszter „tanuljunk meg kicsik lenni” filozófiájához hasonlóan őszi kisvárosnak tartja Udvarhelyt, mi a merjünk nagyot álmodni típusú, bátrabb elképzelés szerint a Székelyudvarhely több mint város, székely főváros jelszóval kívánjuk programunkat megvalósítani. Ez egyszerre beszél a város fejlesztéséről és az egészséges lokálpatriotizmusról. Udvarhely tudatában van történelmi szerepének, múltja mondhatni predesztinálja arra, hogy a Székelyföld sorsával is törődjön, azaz kiemelkedő szerepet kíván vállalni a régió autonómiájának kérdésében is.

– Mit kínál az MPP a választóknak, melyek az alakulat szerint a város prioritásai?
– Jó együttműködésre törekszünk Bunta Levente polgármesterrel, be akarjuk bizonyítani, hogy egy elöljárót nem akadályozni kell – amint tette azt az én mandátumom idején az RMDSZ-többség –, hanem segíteni, ha jó ötletei vannak. Ha esetleg nem lesznek ötletei, akkor hiánypótló szerepet fogunk betölteni azokon a területeken, ahol nem látunk kezdeményezést.

Még a polgári városvezetés idején hoztuk létre azokat az alapintézményeket – színházat, táncegyüttest, filharmóniát, főiskolát –, amelyek nélkül Székelyudvarhely nem tud székely főváros lenni, megteremtettük emlékhelyeinket, megépítettük Románia legmodernebb hulladéklerakóját a Cekend-tetőn, európai szintű szolgáltatást nyújtó debreceni társaság kezelésébe adtuk a víz- és csatornázási közműveket, utakat, utcákat újítottunk fel, ezt a munkát kívánjuk továbbfolytatni. A Csereháton megkezdjük a lakásépítési program harmadik szakaszát, nem fogunk lemaradni az uniós pályázatokról, mint ahogy tette a jelenlegi városvezetés. Visszaadnánk a nagycsaládosoknak, fogyatékkal élőknek és nyugdíjasoknak a

Bunta Levente által megvont téli élelmiszercsomagot. A városnak mindenképpen kamatoztatnia kell mindazt a tapasztalatot, amelyet a tizenkét év során például a bukaresti minisztériumoknál folytatott kilincselés során fölhalmoztunk, nem beszélve az eljövendő Fidesz-kormánnyal való jó kapcsolatokból eredő lehetőségekről.

– Sokan kételkednek abban, hogy hároméves polgármesteri mandátum után megőrzi tanácsosi tisztségét, és úgy vélik: listavezetői pozíciója inkább mozdonyszerep.
– Amikor listavezetőként szerepet vállaltam, példát is szerettem volna állítani, hogy lám: az ember oda megy vissza tanácsosnak, ahol 12 évet lehúzott polgármesterként. Szerepvállalásom azt üzeni: nem az a fontos, hogy melyik tisztségben látjuk el a feladatunkat, hanem hogy közösségünk szolgálatába álljunk.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
Hirdetés