
2009. szeptember 09., 09:092009. szeptember 09., 09:09
Négy független és öt pártlista, öszszesen hetven jelölt indul a szeptember 27-i székelyudvarhelyi időközi részleges helyhatósági választáson. Teljes listát állított az RMDSZ és az MPP, a Zöld Párt kilenc, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) hét, míg a szociáldemokrata-konzervatív pártszövetség (PSD–PC) két jelöltet indít. A román pártok listáin az udvarhelyi közélet számára ismeretlen román nemzetiségű jelöltek szerepelnek, egyetlen kivétel a PDL második helyezettje, Ferencz István, aki már többször indult – sikertelenül – független polgármesterjelöltként.
A zöldek – akik korábban azt nyilatkozták, szeretnének teljes listát indítani – végül kilencfős csapatot állítanak versenybe. Az első három, befutónak remélt helyen Jakab Attila és Dósa Barna – ők a 2008-as listán is indultak – és Derzsi László szerepel. „Reméljük, hogy jobban szerepelünk most, mint a tavaly” – mondta Jakab Attila, aki „civilben” az Udvarhelyi Fiatal Fórum vezetője.
„Akkor szinte semmit nem tudtak rólunk a választók, most viszont már ismernek, létezik az udvarhelyi közéletben a Zöld Párt. Dolgoztunk, és több eredményt is elérhettünk volna, ha nem lenne átpolitizált a döntéshozatal az önkormányzatban, de hát pont ez az, amit most is kínálunk: politikamentes, a város érdekében végzett munkát, nem állóháborút.” Kérdésre válaszolva elismerte, Zilahi Imre miatt, aki a párt ellenvéleménye dacára megtartotta az RMDSZ által neki megszavazott alpolgármesteri tisztséget, belebonyolódtak az RMDSZ és az MPP között folyó csatározásokba. „A választók nem egy ember botlása alapján ítélnek meg minket, hanem a szándékaink és a céljaink alapján. A zöld csapat ugyanúgy a frissességet, a fiatalos lendületet, a munkát képviseli, akárcsak eddig. Ezért bízunk abban, hogy jobbak lesznek az eredményeink” – fejtette ki Jakab Attila.
Az RMDSZ és az MPP listáin is zömmel a korábbi önkormányzati képviselők nevei találhatók. „Mi az elkezdett munkát folytatni akarjuk, és az RMDSZ-frakció jól teljesített, ezért vannak többségben a korábbi tanácsosok” – indokolta a lista összetételét Bíró Enikő városi RMDSZ-elnök, aki ebben a minőségében listavezető is. Véleménye szerint tanácsosaik nem saját presztízsük növelése érdekében vállaltak eddig sem tisztséget, hanem becsülettel végezték a mindennapi aprómunkát is.
„Az egyéves csonka mandátum alatt elkészült a városfejlesztés stratégiája, tehát minden készen áll arra, hogy európai uniós pályázatok révén pénzt hozzunk Udvarhelyre. Ehhez viszont az szükséges, hogy minél előbb döntéshozó testülete legyen a városnak. Nem a kéthetes kampány alatt fogunk változtatni a közvélekedésen, az emberek az eddigi munkát fogják értékelni, azt például, hogy az oktatásra, a sporttámogatásra, a szociális lakások elosztására átlátható rendszert dolgoztunk ki” – jelentette ki Bíró, aki bízik benne, többségük lesz az eljövendő tanácsban.
Az MPP listavezetője, Szász Jenő korábbi polgármester viszont úgy látja, az elmúlt egy évben szürkeség lepte be a várost, íztelen, szagtalan lett az élet, és legfőbb ideje ezen változtatni, ismét felszállópályára állítani a várost, ezért indulnak. „Érdemi munkát nem láttunk az elmúlt egy évben, nem készülnek új projektek: azokat a kazánokat szerelték be a tömbháznegyedek kazánházaiba, amelyeket még mi vettünk, azokat a lakásokat adják át, amelyeket mi kezdtünk el építeni. Sajnálatos módon lemaradt a város arról a 10-12 millió eurós pályázatról is – egyedüliként a székelyföldi megyei jogú városok közül – amellyel a városközpont rehabilitációját akartuk megoldani, pedig a szükséges 120 ezer eurós önrészt is készen kapta tőlünk a mostani vezetés” – sorolta Szász Jenő.
Kérdésre válaszolva elismerte, nemcsak a megyei tanács szertelen működése és az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyó RMDSZ-szavazógép miatt mondott le megyei tanácsosi mandátumáról, döntésében meghatározó volt az is, hogy feloszlatták az udvarhelyi önkormányzatot is. „Úgy gondolom, a tizenkét polgármesteri év tapasztalatát jobban hasznosíthatom, ha Udvarhelyen vállalok szolgálatot” – indokolta döntését az MPP listavezetője. A pártlistákról patinás nevek hiányoznak: nem vállalt jelöltséget az MPP listáján Orbán Árpád, aki tavaly a párt polgármesterjelöltje volt vagy Péter Péter, az RMDSZ listájáról pedig lekerült Géczi Levente, és függetlenként próbálkozik Borbáth István is.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.