2009. március 16., 10:182009. március 16., 10:18
„Romániában élünk, tanuljon meg mindenki románul!” – hangoztatta a közbekiabáló, majd a magyar beszéd okozta dühében egy virágcsokrot is hozzávágott az egyik magyar résztvevőhöz. A klub legutóbbi öszszejövetelén szélesebb körben, meghívottakkal együtt kívántak megemlékezni az eszperantó nyelv kezdeményezõjének, a lengyel származású Ludoviko Lazaro Zamenhof születésének 150. évfordulójáról.
A tervek szerint Maria Florescu nyugalmazott kultúrigazgató beszéde után Liviu Bardi eszperantista románul beszélt volna az eseményrõl, majd Asztalos Lajos író és történész magyarul tájékoztatta volna a jelenlévõket az eszperantó nyelvrõl és Zamenhof munkásságáról.
Asztalos a beszédét alig kezdte el, „Ileana mérnöknő” durván közbeszólt, amire az író szó nélkül vette a kabátját és távozott. Sigmond Júlia, a klub elnöke megkérdezte a kiabálótól, hogy „ha angolul beszéltünk volna az zavarta volna-e”, mire a hölgy azt válaszolta: „az más”.
Sigmond Júlia a Krónika kérdésére elmondta, nem kívánnak feljelentést tenni a botrány okozója ellen. „Életem nyolcvan éve alatt soha nem tapasztaltam ilyen mértékű magyarellenességet, hiszen az eszperantó a népek közti barátságot szolgálja, és számos román barátommal együtt ezt valljuk” – szögezte le.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.