Sorban állni vagy nem sorban állni? – A kisgyerekesek előresorolása törvény, de mit tanul ebből a gyerek?

A törvény kimondja, hogy minden tíznél több férőhelyes parkolóban legalább két, illetve a helyek legalább négy százaléka kifejezetten a várandósoknak és kisgyerekeseknek jár.

Egyesek szerint természetes gesztus, mások szerint a gyerekeknek is meg kell tanulniuk kivárni a sorukat. A témáról Román Mónika gyerekpszichológust faggattuk, ugyanis tapasztalataink szerint több szülő is említette, hogy a boltban a biztonsági őr kedvesen előre hívta őket a négy-öt éves gyerekkel, mondván, a törvény is így rendelkezik, de ők inkább hátrébb maradtak, mert szerették volna, ha a gyerek megtanul sorban állni.

Román Mónika párhuzamot vont a szobatisztaságra szoktatással: ahogy ott sem egyik napról a másikra történik a váltás, úgy a türelem tanulása sem megy hirtelen. Van, aki gyorsabban alkalmazkodik, másnak több idő kell. Ez a képesség, amit frusztrációtűrésnek neveznek, a gyerek egész életére hatással lesz: a tanulásban, a munkában, a kapcsolataiban.

Elmagyarázta, hogy a kisgyerekeket önmagában nem viseli meg a sorban állás. A várakozás inkább a szülőknek lehet nehéz – főleg, ha fáradtak vagy türelmetlenek. A pszichológus szerint ilyenkor nem a gyerek nyugtalansága a kiindulópont, hanem a felnőtteké: ha a szülő nyugodt marad, a gyerek is nyugodt marad mellette.

A pszichológus szerint a törvény elsősorban a felnőtteknek segít, nem a gyerekek privilégiumáról szól.

Egy gyereknek a sorban állás önmagában nem teher – ha a szülő nyugodt, ő is nyugodt. Ami nehézzé teszi, az inkább a szülő fáradtsága, türelmetlensége, az, hogy nehéz ölben tartani a kicsit tíz-húsz percig” – fejtette ki a szakember.

Felmerül azonban a kérdés, mennyire válhat ebből „privilégiumérzet” a gyerekben. Román Mónika szerint ez nem a törvénytől függ.

Nem az előreengedés szokása, hanem a következetlenség alakítja ki a „mindent azonnal” hozzáállást.

A törvény gyakorlati alkalmazása közben sok kérdés is felmerül. A boltokban és hivatalokban nem mindig egyértelmű, ki élhet a prioritással: kell-e igazolás, mi számít ötéves korhatárnak, és hogyan lehet ezt kulturáltan érvényesíteni. A szabály a gyakorlatban sokszor a józan észre és az emberi együttműködésre épül.

Mindez ugyanakkor fontos jelzést is hordoz: a társadalom törvényben rögzíti, hogy a kisgyerekesek és várandósok támogatása nem udvariassági gesztus, hanem közösségi felelősség. Ez a lépés azt üzeni, hogy az empátia nem pusztán egyéni döntés, hanem közös normává válhat. A nevelés szempontjából azonban a hangsúly továbbra is a szülőn marad.

Román Mónika szerint a türelemre nevelés nem magából a sorban állásból fakad, hanem abból, ahogyan a szülő a helyzethez viszonyul. Ha a gyerek azt látja, hogy a felnőtt nyugodt, higgadt és figyel másokra, akkor nem a helyzet, hanem a példamutatás formálja a viselkedését.