Az igazgatónő részt vett a Migráció a Kárpát-medencében című Heves megyei konferencián, amelyre a külföldön dolgozó szülők és otthon hagyott gyermekeik helyzetéről készített tanulmányt. A Migráció és annak szociális hatásai Kovászna megyében című dolgozata döbbenetes adatokat tár fel.
Kovászna megyében az elmúlt évben összesen 606 szülő vállalt munkát az országhatárokon kívül, és 998 gyereket hagytak otthon. A jelenség egyre nagyobb méreteket ölt, idén már 734 háromszéki felnőtt kereste a megélhetést külföldön, és 1059 kiskorú maradt otthon szülői felügyelet nélkül. Ez mindössze egy százaléka az országos adatnak, ugyanis Romániában összesen 70 ezer szülő mintegy százezer gyereket hagy otthon, amikor külföldön vállal munkát. Vass Mária hangsúlyozta, hogy ezek a hivatalos adatok, de Háromszéken a valóságban legalább kétszer ennyi gyerek kénytelen nélkülözni édesanyját, édesapját. Mint mondta, a 2006/219-es kormányrendelet előírja, hogy a szülők kötelesek bejelenteni az önkormányzatnál, ha külföldre mennek dolgozni, és azt is közölniük kell, hogy távollétükben kire hagyják gyerekeiket. A polgármesteri hivatalok ez alapján kiállítanak egy igazolást, amit fel kell mutatniuk a határátkelőnél. Azonban a törvény nem bünteti őket, ha ezt elmulasztják, és a határőrök sem kérik a papírt, így Vass Mária szerint a statisztikák nem valósak. Elmondta, Kovászna megyében 45 gyereket hagytak külföldön dolgozó szüleik állami gondozásban, a többségre, több mint ezer háromszéki kiskorúra nagyszülők, rokonok vigyáznak. Legtöbbjük Orbaiszéken, illetve a Bodza vidékén él, szüleik pedig főleg Olaszországban és Spanyolországban dolgoznak. Vass Mária szerint a szülői felügyelet hiányában ezeknek a gyerekeknek a sorsa gyakran megpecsételődik, iskolakerülővé válnak, rossz társaságba keverednek. Tamás Sándor megyei tanácselnök közölte, felkérnek egy magyarországi szociológusokból álló csapatot, készítsenek tanulmányt a jelenségről, és annak alapján kidolgoznak egy stratégiát a helyzet orvoslására.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.