Sok az autó, kevés a parkolóház – a kisebb erdélyi városokban nem tartják kifizetődőnek az emeletes létesítményeket

Sok az autó, kevés a parkolóház – a kisebb erdélyi városokban nem tartják kifizetődőnek az emeletes létesítményeket

Fotó: Radiocluj.ro

Miközben a nagyobb erdélyi és partiumi városokban egyre-másra épülnek parkolóházak, mélygarázsok, és továbbiak vannak tervben, a Székelyföldön – noha a növekvő gépkocsipark miatt igény lenne a létesítményekre – az önkormányzatok nem tudnak bevállalni egy ilyen kaliberű beruházást, inkább magáncégekre bíznák.

Krónika

2018. november 24., 14:082018. november 24., 14:08

A gépjárművek növekvő száma miatt krónikus parkolóhely hiánnyal, zavaró zsúfoltsággal küzdenek az erdélyi és partiumi városok, amelyeket nem ilyen méretű forgalomra terveztek. A belvárosi forgalom korlátozása, illetve minél több többszintes parkolóház, mélygarázs építése jelenthet csak megoldást a helyzetre, ám amíg a nagyobb városokban – mint Kolozsváron vagy Nagyváradon – már évek óta az autósok rendelkezésére állnak hasonló létesítmények, addig a Székelyföldön azt mondják, hogy a helyi önkormányzatoknak túl költségesek az ilyen beruházások.

Elvetették az ötletet Csíkszeredában

Még 2010-ben felmerült egy mélygarázs ötlete Csíkszeredában, ez abban az időszakban történt, amikor küszöbön állt a városközpont átalakítása. A Szabadság tér alá elképzelt létesítményről, amely másfél méterrel a talajszint fölé emelkedett volna, megvalósíthatósági tanulmány is készült, eszerint a 2,2 méteres belmagasságú, fizetésesnek elképzelt, akár teljesen automatizálható parkoló bejáratait sorompók zárták volna el, és 286 férőhelyet biztosíthatott volna.

A beruházás értékét akkor közel 16 millió lejre becsülték, amelyet a helyi önkormányzat biztosított volna, és 2031-ben térült volna meg a befektetés. Hosszas viták után ezt végül elvetették, úgy értékelve, túl nagy kiadás lett volna az akkori körülmények között.

Egy másik hasonló ötlet is felvetődött, amelynek alapján a zöldség- és gyümölcspiac területére készülhetett volna mélygarázs, de erről tanulmány sem készült. Ugyanígy járt a Kalász lakótelepre elképzelt parkolóház ötlete is, amelyről 2015-ben beszéltek először a tervezett felújítás kapcsán. Akkor úgy számoltak, ha van rá lakossági igény, akár 200 autó számára is tudnának ott helyet biztosítani, a költségszámítások és igények egyeztetésén túl azonban nem jutott a kezdeményezés.

Egy másik, aktuálisabb ötletet a Kossuth Lajos utca parkolóinak tervezett megszüntetésekor is hangoztattak a lakossági fórumon, ez pedig egy parkolóház építése a Temesvári sugárúti üres közterületen. Ráduly Róbert Kálmán polgármester erről úgy vélekedett, a parkolóház építése jelenleg nem üzlet, ha az lenne, valaki már megépítette volna. Szerinte a várható költségek túl magasak az önkormányzat számára, pályázati források esetén is biztosítani kell az ár felét. Csíkszeredában valójában lesz egyfajta parkolóház, amennyiben a félbemaradt Csíki Pláza helyére tervezett üzletközpontot elkészíti és megnyitja az ingatlanfejlesztő cég, a kétszintes parkoló ugyanis ott nagyrészt elkészült. Igaz, ez a város szélén van, és többnyire a majd odaérkező vásárlókat fogja kiszolgálni.

Magánberuházókra várnak

Parkolóház a Csíkszeredánál jóval nagyobb lélekszámú és gazdasági erejű Marosvásárhelyen sincs, igaz, ott nemrég az önkormányzati képviselők

egy háromhektáros terület beépítését fogadták el a Megyei Sürgősségi Kórház közelében, amely emeletes parkolóházat, kereskedelmi egységeket, éttermeket, egészségügyi kutatóközpontnak szánt irodaházat és szálláshelyeket foglalna magában.

Ez a döntés sem a várható költségeket, sem ezek forrását nem tartalmazza, de azt egyértelművé tették, hogy a helyi önkormányzat egymagában nem tudná biztosítani a finanszírozást. Ezért a multifunkcionális épületet várhatóan közösségi-privát partnerségben, egy vagy több magánbefektetővel közösen építenék fel, s ha erre nem lesz lehetőség, uniós támogatásért pályáznának, esetleg társulnának a megyei önkormányzattal. Ott a kórház környékének zsúfoltságán enyhíthetne ez a beruházás, amely 4–500 gépkocsit is befogadhat azok közül, amelyek sok esetben a mentőautók közlekedését is akadályozzák.

Székelyudvarhelyen is a magánbefektetőkre számítanak leginkább, a városnak ugyanis túl megterhelő lenne parkolóházakat építeni.

Területet viszont tudnak biztosítani ilyen célokra – tudtuk meg Jakab Attilától. A városmenedzser szerint több mint tíz olyan helyszín beazonosítása történt meg, amelyek alkalmasak lehetnek ilyen típusú építkezésekre. Ezek között vannak a városközpont peremövezetében levő, de a lakónegyedek közötti közterületek is. A beazonosított területek adatait eljuttatták a Budapesti Kereskedelmi Kamarához, vállalkozói egyesületekhez, hogy hátha vannak, akik hosszú távra bérbe vennék a területeket, és parkolóházat építenének. Ugyanakkor a város polgármestere különböző külföldi útjain is népszerűsíti a kezdeményezést. Érdeklődő azonban még nem volt – tudtuk meg.

Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Gyergyószentmiklóson is szükség lenne parkolóházra – erősítette meg kérdésünkre Fórika Krisztina. A polgármesteri hivatal szóvivője szerint elvi szinten folyamatosan napirenden van a kérdés, ám egyelőre nem jutottak tovább a tervezgetés szintjénél, a várható költségekről, kiviteli tervekről még nem történt egyeztetés, az igény azonban fennáll.

Nem kifizetődő Szentgyörgyön sem

Sepsiszentgyörgy önkormányzata sem tudja bevállalni egy parkolóház megépítésének finanszírozását, mert számításaik szerint a befektetés több év alatt sem térül meg a parkolódíjakból – mutatott rá érdeklődésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Hozzátette, magánbefektetésként nem zárták ki ezt a lehetőséget, ám közpénzt nem fordítanak erre.

A számítások szerint a parkolóházban egy autónyi hely megépítése 10–15 ezer euróba kerül, ezért nagyon magas díjszabást kell szabni, hogy a befektetés több év alatt, de megtérüljön.

Ha pedig a magas parkolási díj miatt kihasználatlanul áll a létesítmény, annak nincs értelme.

Tóth-Birtan Csaba emlékeztetett egyúttal, hogy a város mobilitási tervében szerepelt egy „park&ride” (P+R) típusú parkolóház építése, vagyis hogy a város szélén megépített parkolóházból tömegközlekedéssel vagy alternatív közlekedési formákkal, például bérelt kerékpárral juthatnának be az emberek a központba, ám ezt egyelőre anyagiak híján nem valósítják meg.

Kolozsvár és Várad újabb terveket sző

A nagyobb városok eközben már rendelkeznek parkolóházakkal.

Kolozsváron például már 2007-ben felépült az első, helyi költségvetésből finanszírozott parkolóház, amely akkor 14,6 millió lejbe került, és 382 gépkocsi számára biztosított helyet.

Azóta ezt még több magán-, illetve önkormányzati pénzből készült hasonló beruházás követte. Oláh Emese alpolgármester a Krónika megkeresésére kiemelte, a kincses város önkormányzata a helyi tömegközlekedési vállalat járműkészletének fejlesztésével próbál tenni azért, hogy a városban élők, dolgozók, tanulók hagyják otthon személyautóikat. Emellett a megyei tanáccsal együttműködésben P+R parkolókat létesítenének. A megállapodásba foglaltak szerint a városi önkormányzat feladata a tömegközlekedés és a kerékpárkölcsönző állomások felállítása, illetve az autós-gyalogos hozzáférés megvalósítása a szükséges infrastruktúrával, míg a megyei önkormányzat vállalja, hogy létrehozza, működteti és karbantartja ezeket. A tervek szerint a kolozsvári repülőtér környékén épülne meg az első létesítmény.

Nagyváradon jelen pillanatban a belvárosban, az igazságügyi palota mögött található parkolóházat és a Rogériusz lakónegyedi piacnál található mélygarázst használhatják az autósok.

Szintén a belvárosban, a Körös-parton épül ugyanakkor egy mélygarázs, aminek az eredeti tervek szerint már 2016 augusztusára el kellett volna készülnie, tervezési gondok hátráltatták azonban a munkát, és most már az is borítékolható, hogy a harmadik kitűzött határidőre, 2018 decemberére sem fognak elkészülni. De a munka jelenleg is zajlik, a remények szerint jövőre végezhetnek. És további tervekből sincs hiány. Elsősorban az ingázók és a turisták igényeit kiszolgáló P+R (park and ride, azaz parkolj és utazz) mélygarázst akar építeni a helyi önkormányzat a város egyik forgalmas pontján, a vár előtt, az új ortodox székesegyház környékén. A létesítmény megépítését a városi mobilitás fejlesztését szolgáló európai uniós támogatásokból kívánják finanszírozni, a megvalósíthatósági tanulmányra pedig egy másik uniós pályázatból máris megvan a pénz.

A városvezetés mostanság az Ezredévi emléktér környékén épülő parkolóház ötletét is körvonalazta, mint ahogy a városháza mögé is hasonló létesítményt terveznek.

Korábban több ízben is szó esett a premontrei rendháztól államosított, korábban az Akarat sportpályáknak otthont adó területen megépítendő parkolóházról is, ám ezt több irányból is bírálták, mostanában pedig elég nagy a csend a témában.

A már létező létesítményeket a helyi önkormányzat működteti, és a továbbiakban is ez a céljuk. Mint Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó megkeresésünkre hangsúlyozta, stabil és nagy bevételi forrást jelentenek a városi költségvetés számára, így nem is célszerű azokat magáncégeknek kiadni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről