
Fotó: Krónika
A járai lakosok immár sokadszor tiltakoznak ekképpen az ellen, hogy a sztrádaépítéshez követ szállító negyventonnás kamionok járhatatlanná tették a Magyarlónát Borrévvel összekötõ utat, amely a községen is áthalad. De nemcsak az aszfalton tátongó gödrök bõszítik fel az érintett települések lakóit, hanem az is, hogy az eredetileg 20 tonnás jármûvekre szabott úton kisebb földrengéseket okoz a 40 tonnás jármûvek elhaladása, emiatt a házfalakon ujjnyi repedések jelentek meg. A legutóbbi márciusi tiltakozás után Cãlin Platon prefektus hívta irodájába az érintett intézmények és cégek vezetõit. A március 18-i megbeszélésen rögzítették, tegnaptól már nem haladnak át a kõszállító autók a községen; ezek számára terelõutat építenek. Érthetõ volt hát a lakók felháborodása, amikor tegnap is kamionokat láttak a falu fõutcáján. A bejelentett tüntetés elérte a célját, a falu népe megakadályozta, hogy a nehéz jármûvek behajtsanak a településre. Több tucat kamion kényszerült arra, hogy megforduljon, és a terelõutat válassza. A polgármester kijelentette, a fuvarozóknak ezentúl nem lesz mit keresniük a falu utcáin. Ha megjelennek, újabb útelzárásokra számíthatnak. A Bechtel szóvivõje, Bogdan Sgârcitu azzal magyarázta az incidenst, hogy a Bechtel alvállalkozói nem tartották be a sztrádaépítõ utasításait. A terelõút ugyanis elkészült, és járható, még ha az utóbbi napok esõzései meg is nehezítették rajta a közlekedést. A szóvivõ arról is biztosította a közvéleményt, hogy a cég hamarosan befejezi az útjavítási munkálatokat az érintett útvonalon, és a teljes nehézgépjármû-forgalom elkerüli majd Alsójára községet.
A megyei út javítási munkálatait egyébként a márciusi egyezségben vállalta a sztrádaépítõ. Erre azonban nem tûztek ki határidõt. Az egyezség azt is rögzítette, hogy május 15-éig Magyarlónáról és Magyarfenesrõl is kivezetik a nehézgépjármû-forgalmat. Ennek az útszakasznak a tehermentesítését tavaly júliusban hét hónapos határidõvel már vállalta a sztrádaépítõ. Az akkori ígéret nem teljesült.
(fotó: Sugár T. Dávid)
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.