Románok magyarul, magyarok románul: rajtol a beiratkozás a sepsiszentgyörgyi nyelvkurzusra

Vargha Fruzsina: a nyelvtanulási lehetőség mindkét közösségnek jól jön •  Fotó: Vargyasi Levente

Vargha Fruzsina: a nyelvtanulási lehetőség mindkét közösségnek jól jön

Fotó: Vargyasi Levente

Sepsiszentgyörgy önkormányzata személyenként 700 lejjel támogatja a román fiatalok magyar és a magyarok román nyelvkurzusát.

MTI

2022. március 18., 18:132022. március 18., 18:13

Az egymás nyelvének a megtanulását támogató programot az Agerpres hírügynökség ismertette pénteken a beiratkozások kezdete előtt. Amint a városháza illetékese elmondta: a 120 órás román és magyar nyelvkurzust a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata szervezi. A képzés ezer lejbe kerül személyenként, és azok kaphatják meg a városháza részleges költségtérítését, akik a kurzus elvégzéséről kiállított bizonylatot mutatnak be.

A nyelvkurzust 18 és 35 év közötti fiataloknak szánják.

Antal Árpád, a város polgármestere korábban azt közölte, hogy a programra 100 ezer lejt különítettek el a költségvetésből, de ha sok igénylő jelentkezik, akár egymillió lejig is nyújthatnak nyelvtanulási támogatást.

„Soha nem fogom sajnálni a pénzt arra, hogy a magyarok románul, a románok pedig magyarul tanuljanak” – idézte az Agerpres a polgármestert. Kitért arra is, hogy a program a város fiataljaival folytatott tavalyi konzultáción körvonalazódott.

Sokan panaszkodtak arra, hogy nem ismervén a másik közösség nyelvét, nehezen tudnak munkát találni.

Vargha Fruzsina alpolgármester elmondta: az iskolai románnyelv-oktatás inkább irodalmi perspektívát nyit a magyar gyermekek számára, akik a hétköznapi román kommunikációt nem sajátítják el megfelelően, a román gyermekeknek pedig nincs is megadva a lehetőség, hogy az iskolában tanulják a magyar nyelvet. Ezért a nyelvtanulási lehetőség mindkét közösségnek jól jön.

korábban írtuk

Magyarokat románul, románokat magyarul oktatnak Sepsiszentgyörgy városának támogatásával
Magyarokat románul, románokat magyarul oktatnak Sepsiszentgyörgy városának támogatásával

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat egymillió lejt különít el az idei költségvetéséből, hogy a román anyanyelvűek magyar nyelvet, a magyarok pedig román nyelvet tanulhassanak. A keretből összesen ezer személynek tudnak ezerlejes támogatást nyújtani – mondta Antal Árpád polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének