2011. február 09., 09:302011. február 09., 09:30
„Választott elöljárónk nem a közösség érdekeit védi, hanem a református püspökség pénzügyeit támogatja a mi rovásunkra” – olvasható a levélben.
Antal Árpád polgármester megkeresésünkre elmondta, nagy valószínűséggel diverzió a szülők nevében megfogalmazott levél, de ennek ellenére válaszol a vádakra. Rámutatott, az önkormányzat 2008-tól kezdődően 12 évig nem fizet bért a Székely Mikó Kollégium épületének használatáért az Erdélyi Református Egyháznak. A város ugyanis a Regionális Operatív Programnál pályázott, 11,2 millió lejt hívnak le a másfél évszázados tanoda épületének korszerűsítésére, a munkálatok folyamatban vannak, és a befektetésért cserébe 12 esztendeig nem fizetnek bért. Az elöljáró hangsúlyozta, a visszaszolgáltatásról rendelkező törvény értelmében a javakat annak adják vissza, akitől elvették, az államosítás során a református egyházat nevezték meg az iskolaépület tulajdonosaként, így az ingatlant ennek kell visszaszolgáltatni, ez pedig nem értelmezés kérdése.
Biró Béla, a Székely Mikó Kollégium igazgatója a Krónikának elmondta, az iskola 45 tagú szülői választmányában nincs Kacsó Árpád nevű személy, a tanintézetben több mint ezer diák tanul, de nem emlékszik ilyen nevű szülőre. Az igazgató szerint a tanintézetben nem foglalkoznak a visszaszolgáltatás körül kialakult botránnyal.
Mint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség két sepsiszentgyörgyi család bűnvádi feljelentése alapján vádat emelt a Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaszolgáltató bizottság tagjai ellen. A panaszt tevő két család megvásárolta az egykori tanári lakásokat, amelyekre szintén igényt tart a református egyház.
| Az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának máig megoldatlan kérdésére hívta fel a figyelmet tegnapi parlamenti felszólalásában Márton Árpád képviselő. Az RMDSZ-es honatya a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult ügy kapcsán elmondta: a restitúciós folyamatot igazságügyi, adminisztratív vagy politikai úton fékezik. A Mikó-kollégium kapcsán lényegében nem történik más, mint egy újabb lépés az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok újraállamosítása felé, figyelmeztetett a képviselő, aki szerint a politikumnak valamennyi alkotmányos eszközt fel kell használnia az igazságügy működésének helyreállítása érdekében. „Úgy vélem, időszerű volna olyan törvényjavaslatok elfogadása, amelyek lehetőséget adnak az államnak arra, hogy azon bírákat és ügyészeket felelősségre vonja, akiknek döntései miatt Romániára büntetést róttak ki” – hangsúlyozta a honatya. |
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.