
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 28., 10:422010. május 28., 10:42
A Romtelecom új tulajdonosa, a Deutsche Telekom elfogadta az önkormányzat ajánlatát, miszerint saját költségén felújítja az épületet, majd bérbe adja a városnak. A felújítás költségeit 600 ezer euróra becsülik, az összeg felét idén utalja ki a telefontársaság, ebből a külső munkálatokat végzik el, a homlokzatot újítják fel. A belső átalakításra a tél folyamán kerül sor, a teljes átépítést jövő év márciusáig fejezik be. A bérleti szerződést hamarosan megkötik, de a bérleti díjat csak akkor kezdi fizetni az önkormányzat, amikor átveszi a felújított épületet.
Antal Árpád polgármester elmondta, tárgyalnak a posta vezetőségével is, mert az önkormányzat meg szeretné szerezni az egykori Hungária szálló patinás épületét, amelyben jelenleg a postahivatal működik. A régi ingatlan nem felel meg erre a célra, ezért a polgármester abban reménykedik, elfogadják ajánlatát, és beköltöznek a felújított telefonpalotába. Az ingatlan értékéből leszámítanák a bérleti díjat. A tervek szerint a posta mellé költöztetnék a város adóhivatalát is.
Az egykori Hungária szállóra és az adóhivatal jelenlegi székhelyére azért van szüksége az önkormányzatnak, mert az integrált városfejlesztési terv szerint megnyitják és felújítják a város belső, jelenleg kihasználatlan magját, ahol ezek az ingatlanok is vannak.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.