Hirdetés

Románul reklámoznak a magyarországi cégek

Egyre gyakrabban tűnnek fel Nagyvárad utcáin, valamint a helyi sajtóban debreceni cégek reklámjai, kerülnek a bihari megyeszékhely lakásainak postaládáiba határon túli vállalkozások termékeit, szolgáltatásait csak román nyelven népszerűsítő szórólapok, katalógusok. A tavaly novemberben megnyílt Fórum Debrecen bevásárlóközpont óriásplakátokon, a Transilvania rádióban és a Jurnal Bihorean című napilapban hirdet Nagyváradon. Hétvégeken a bevásárlóközpont parkolójában található gépkocsik 8–11 százaléka román rendszámú.

Pengő Zoltán

2009. április 16., 08:392009. április 16., 08:39

„Ezzel a számmal már elégedettek vagyunk, de azért természetesen növelni szeretnénk a romániai vásárlók arányát” – nyilatkozta Háner Klaudia centermenedzser. Ennek érdekében a nagyobb vásárlási akciók idején napi egy ingyenes autóbuszjárattal szállítják az érdeklődőket a Fórum Debrecenbe. Legutóbb húsvét előtt működött ez a szolgáltatás, legközelebb pedig karácsony tájékán fog.

A centermenedzser elmondása szerint a cégnek vannak üzletközpontjai Pécsett és Győrött is, melyeket Horvátországban és Szlovákiában reklámoznak, szintén kizárólag az illető ország hivatalos nyelvén. „Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehet legcélravezetőbb a reklámozás, s ez vált be leginkább. A romániai magyarok tudnak románul, a románoknak pedig nem biztos, hogy tetszene, ha magyarul hirdetnénk” – magyarázza a Háner Klaudia, miért ódzkodnak a magyar nyelven való reklámozástól.

Szintén aktív reklámkampányt folytat a debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont, amelynek azonban kizárólag román nyelvű plakátjai köszönnek vissza a reklámpannókról, épülethomlokzatokról, villamosokról egyaránt. A reklámhadjáratnak azonban meg is van az eredménye, hiszen tavaly mintegy 20 ezer romániai vendége volt az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőnek, ami arányaiban az összes vendég 15 százalékát teszi ki.

Az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotelben szintén jelentősen megnőtt az erdélyi ügyfelek száma, tudtuk meg Kovács Zsuzsától, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. marketingvezetőjétől. A cég mostanáig Nagyváradon és Szatmárnémetiben óriásmolinók és villamosokon elhelyezett reklámok, valamint az egész országban terjesztett magazinokban feladott hirdetések által népszerűsítette a fürdőt és a szállodát.

Idén a reklámkampányt ki akarják terjeszteni más romániai városokra, köztük Kolozsvárra és Temesvárra is. „Igyekszünk mind a magyar, mind a román ajkú vendégeket megcélozni” – nyilatkozta Kovács Zsuzsa. Mint mondta, próbálnak nyitni a magyar nyelvű sajtó felé is. Egyelőre azonban mindössze annyi történt, hogy több erdélyi napilap munkatársát is meghívták egy rövid tartózkodásra, hogy megismerhessék szolgáltatásaikat.

A marketingvezető elmondása szerint a Romániából érkező vendégek túlnyomó többsége román nemzetiségű, ezért a szálloda prospektusainak és árlistáinak, valamint az étterem étlapjának már van román nyelvű változata is. A cég idén tervezi a fürdőközpont irányító feliratainak román nyelvű megjelenítését, valamint románul beszélő kollégák alkalmazását is.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés