Hirdetés

Románia első, kizárólag a természet dokumentálására összpontosító fesztiválját szervezik meg Brassóban június elején

•  Fotó: Lynx festival

Fotó: Lynx festival

Lynx – vagyis a hiúz latin nevét viseli azt a fesztivál, amelyet első ízben szerveznek meg Brassóban június 1. és 5. között. A kizárólag a természet fotózására és filmezésére összpontosító első romániai szemle vetítéseket, tárlatokat sorakoztat fel.

Krónika

2023. május 16., 13:112023. május 16., 13:11

Amint a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében olvasható, a fesztivál kínálatában a természetről szóló dokumentumfilmek vetítése, fotókiállítások, gyerekfoglalkozások, dokumentumfilmes, valamint a dokumentumfotózásra összpontosító műhelyek szerepelnek. Külföldi meghívottak is tiszteletüket teszik a szemlén, és helyi művészek is fellépnek. A szemlét a vad Románia egyesület kezdeményezte, a FORONA Egyesülettel közösen.

A fesztivál rendezvényei ingyenesen látogathatók. A vetítéseket az Astra moziban tartják, az érdeklődők a https://bilete.lynxfestival.ro honlapon keresztül foglalhatnak zéró lejes helyjegyet.

Hirdetés

A projekt célja, hogy tudatosítsa a társadalom tagjaiban a bennünket körülvevő természet iránti tisztelet fontosságát, de arra is törekszik, hogy lehetővé tegye, hogy a természetkedvelő nagyközönség filmes és fotós szakemberekkel találkozhasson.

•  Fotó: Lynx festival Galéria

Fotó: Lynx festival

Dan Dinu, a Lynx fesztivál művészeti igazgatója úgy nyilatkozott, a szemle ötlete akkor jött, amikor a Vad Románia című természetfilmet számos, kimondottan a a természet fotózására és filmezésére szakosodott fesztiválon mutatták be, és ahol versenyzett is az alkotás. „Akkor rájöttünk, hogy számos, ezeken a szemléken vetített nagyszerű alkotást nem láthat a hazai közönség, pedig biztosan szeretné.

Idézet
Bár ez még csak az első rendezvény, sikerült elhívnunk néhány kivételes szakmabelit, és reményeink szerint kihagyhatatlan vizuális élményekben lesz része a közönségnek.

Azt is reméljük, hogy a Lynx fesztivál Brassó jelentős eseményévé válik” – mondta a művészeti igazgató.

•  Fotó: Lynx festival Galéria

Fotó: Lynx festival

A szemle programjában 10, az utóbbi 2 évben született természetfilm szerepel, szerte a nagyvilágból: többek közt elefántokról, vadvilágról, polipról. A szemle ideje alatt szabad téri és beltéri fotótárlatok lesznek megtekinthetőek.

•  Fotó: Lynx festival Galéria

Fotó: Lynx festival

korábban írtuk

Beleshetnek a Vad Románia kulisszái mögé a természetfilmek kedvelői
Beleshetnek a Vad Románia kulisszái mögé a természetfilmek kedvelői

Az országban forgatott legkomplexebb dokumentumfilm, a Vad Románia (România Sălbatică) kulisszái mögé leshetnek be a természet szépségeit bemutató filmek kedvelői. 

korábban írtuk

Csíksomlyó rejtett természeti értékeit mutatja meg képein Szabó Szilárd nagykárolyi születésű fotós, környezetvédelmi szakember
Csíksomlyó rejtett természeti értékeit mutatja meg képein Szabó Szilárd nagykárolyi születésű fotós, környezetvédelmi szakember

Szülővárosában, Nagykárolyban mutatja be első egyéni, Medvenyomok a zarándokútvonalon című fotókiállítását Szabó Szilárd Csíkszeredában dolgozó és a környéken rendszeresen fotózó környezetvédelmi szakember.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés