
Fotó: A szerző felvétele
2010. október 18., 09:402010. október 18., 09:40
A csaknem egy év alatt felépített központ közel 2 ezer négyzetméteren fekszik. Az ingatlan 300 ezer euróba, a körülötte elterülő sportpálya, játszótér, illetve zöldövezet kialakítása pedig 100 ezer euróba került. A szükséges pénzkeretet teljes egészében a Németországi Fogorvosok Szövetsége, valamint a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend németországi szervezete gyűjtötte össze és bocsátotta a partiumi kisváros rendelkezésére. Klaus Winter fogorvos, a kezdeményezés elindítója elmondta: 2008-ban jártak először a városban, és elhatározták, legjobb tudásuk szerint segítenek a nyomorban élő romáknak. „Nagyon örülünk, hogy a helyi önkormányzatban partnerre találtunk, és reméljük, ez a központ egyaránt szolgálja majd a roma és nem roma közösség javát – fogalmazott Winter, aki szerint Noé bárkáját sikerült felépíteniük Nagykárolyban.
Az integrációs központot Schönberger Jenő katolikus megyés püspök szentelte fel, aki beszédében kiemelte, nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik számára is fontos ez az épület.
A nagykárolyi intézményben augusztus óta tartanak foglalkozásokat. Hompoth Mária intézményvezető lapunk kérdésére elmondta, húsz óvodás- és huszonöt iskoláskorú gyermeket fogadnak naponta. „A házban helyet kapott egy óvoda is, amely korábban a romatelepen működött, hiszen itt sokkal rendezettebb körülmények között tanulhatnak a gyerekek. Emellett délutáni foglalkozásokat tartunk az iskolásoknak, akik itt írják meg a leckéiket, de kikapcsolódásra is van lehetőségük” – tette hozzá Hompoth, aki szerint nemcsak romákat fogadnak, hanem a környékbeli nehéz sorsú gyerekek is hozzájuk járnak.
A központ 2 állandó alkalmazottat foglalkoztat, akiket az önkormányzat és a római katolikus egyház fizet. Emellett 5 állandó önkéntes és 5–8 szezonális önkéntes tevékenykedik az intézményben, illetve a gyerekek szülei is rendszeresen besegítenek a napi teendők ellátásába. Baumgartner Ildikó tanítónő a Krónikának kifejtette, csak azok a gyerekek járhatnak az intézménybe, akik állami iskolában tanulnak. „Itt a polgármesteri hivatal biztosít nekik ebédet, illetve szakképzett pedagógusok, szociális munkások és pszichológusok irányítása mellett tanulnak, játszanak és vesznek részt készségfejlesztő foglalkozásokon” – mutatta be tevékenységüket a pedagógus. Nagykárolyban egyébként ez a harmadik olyan intézmény, ahol hátrányos helyzetűek integrációjával foglalkoznak.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.