Hirdetés

RMDSZ–MPP-viszály a Székelyföldön

A magyar polgári párti (MPP) alpolgármester leváltását szorgalmazza Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az elöljáró tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette: felkérte Bálint Józsefet, hogy mondjon le az alpolgármesteri tisztségről, ellenkező esetben a tanács elé terjeszti a felfüggesztésére vonatkozó javaslatot.

Bíró Blanka

2009. október 06., 09:332009. október 06., 09:33

A törvény értelmében az alpolgármestert egyszerű többséggel lehet megválasztani és felfüggeszteni, így az RMDSZ-frakció a román tanácstagok támogatásával megteheti ezt. Antal Árpád szerint, ha az MPP folyamatosan ellenzéki pártként viselkedik és gátolja a város fejlődését, úgy tisztességes, ha ellenzékbe vonul, és nem tartja meg az alpolgármesteri tisztséget. Antal nem javasolna mást a funkcióra, egyelőre egy alpolgármesterrel dolgozna tovább.

Mint arról beszámoltunk, a bizalmi válság a polgármester és az MPP-frakció között az elmúlt héten robbant ki, amikor a tanács rendes ülésén napirenden szerepelt az Urban Locato vagyonkezelő cég költségvetésének az elfogadása. Antal Árpád a cég felszámolását javasolta, arra hivatkozva, hogy veszteséget termel. A cég igazgatója, Kulcsár Terza József az MPP megyei elnöke, így a polgári frakció hevesen ellenezte a felszámolást.

Válaszul nyilvánosság elé tárták a polgármester döntéseivel és cselekedeteivel kapcsolatos kételyeiket. Az MPP-s tanácstagok gyanúsnak találják a városközpont folyamatban levő felújítását, megkérdőjelezik a polgármester azon döntését, hogy szakcégre bízta a városháza takarítását, és a Gyere haza! program kivitelezésével kapcsolatban is vannak aggályaik. Antal Árpád tegnap dokumentumokkal és számadatokkal bizonyította igazát.

Elmondta, a belváros felújításánál használt szegélyköveket még tavaly a közbeszerzési törvényt betartva vásárolták abból a pénzből, amit a kormány visszavett volna, ha nem költik el. Az adásvételt a Számvevőszék is rendben találta. Az elöljáró szerint azzal, hogy a városháza takarítását szakcégre bízta, évi több mint 50 ezer lejt spórolt meg, felére csökkentve a kiadásokat, és a négy takarítót sem bocsátotta el, hanem más munkakörben foglalkoztatja őket.

„Bár gazdasági válság van, és az RMDSZ ellenzékbe kényszerült, sikerült fejleszteni a várost, és akkor is megyünk előre, ha az MPP behúzza a kéziféket” – hangsúlyozta Antal Árpád, aki nem az alpolgármester személyét kifogásolja, hanem a polgári frakció hozzáállását. Az elöljáró szerint, mivel ő lesz a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke, az MPP attól tart, hogy polgármesterként elért sikereit a szövetségnek tulajdonítják majd, ezért próbálják gátolni munkáját.

Bálint József alpolgármester megkeresésünkre elmondta, nem mond le a tisztségről, a polgárok szavazatával jutott a tanácsba, az önkormányzati képviselők választották meg alpolgármesternek, nekik is kell eldönteniük, marad-e. Bálint szerint nem biztos, hogy a polgármester jó irányba akarja fejleszteni a várost, és az MPP fenntartásai helyénvalók.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés