
Fotó: Veres Nándor
Idén is létrejön a magyar összefogás az erdélyi politikai alakulatok között – tájékoztatta a Krónikát kedden az RMDSZ sajtószolgálata.
2024. március 19., 15:342024. március 19., 15:34
A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint

Lesz választási megállapodás az RMDSZ és az EMSZ között – jelentette be pénteken egy rövid Facebook-bejegyzésben az RMDSZ.
Mint ismeretes, már tavaly ősszel úgy tűnt, hogy létrejöhet a magyar-magyar összefogás a 2024-es választási szuperévre, amikor négy megmérettetést is rendeznek Romániában: júniusban az európai parlamentit és a helyhatóságit, majd a parlamentit, illetve az államfőválasztást.

Hogyan készül az RMDSZ a június 9-én sorra kerülő helyhatósági és európai parlamenti választásokra? A szövetség választási stratégiáját Horváth Annával, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökével vettük számba.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!