2010. augusztus 30., 13:262010. augusztus 30., 13:26
A volt prefektus az ügyészségi kihallgatásán azt mondta: nem lépte túl a megengedett sebességet, ezt azonban a vizsgálatok eredménye is meg kell erősítse. Platonnak a közlekedésrendészet gyorshajtás miatt augusztus 5-én 90 napra bevonta a jogosítványát, helyette a gépkocsivezetésre feljogosító, augusztus 20-ig érvényes dokumentumot állított ki, amely a baleset időpontjában már nem volt érvényes. Platon állítása szerint elnézte a dátumot ezért ült a volán mögé.
„Borzasztóan sajnálom – mondta kihallgatását követően – Felelni fogok a törvény előtt.”
A 32 éves anyuka - E. Jakab – lábszártörést és medencecsont-sérülést szenvedett, őt szintén műteni kell. Kisfiát súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, ám az orvosok már a balesetet követően közölték: minimális esély van arra, hogy túlélje a balesetet.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.