Hirdetés

RIPORT: Felszíni szófejtés

Máramaros megye - Megnyitják a hidat A hétvégén újra megnyitják a járművek és a gyalogosok számára az ukrajnai Solotvino és a Máramarossziget közötti Tisza-hidat, amelyen határátkelő is működik – jelentette be tegnap Eugenia Godja máramarosszigeti polgármester. Mint mondta, a szükségessé vált tatarozási munkálatok során megerősítették a híd tartószerkezetét és támpilléreit,

Gazda Árpád

Szucher Ervin

2008. június 24., 00:002008. június 24., 00:00

és teljesen felújították az aszfaltréteget is. A forgalomkorlátozást tavaly augusztusban léptették érvénybe. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a pár éve helyreállított hídon bizonyos meghibásodásokat fedeztek fel, és a helyreállítás csak ily módon volt megoldható. Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében épült hidat 1944-ben robbantották fel. Hosszas egyeztetések után végül 2003-ra állították helyre.

Szeben megye - Szakadékba zuhant két turista
Halálos balesetet szenvedett vasárnap este egy 36 éves csehországi nő a Fogarasi-havasokban, a 2532 méter magas Negoiu-csúcshoz közeli Ördög hasadéka (Strunga Dracului) nevű helyen. A nagyszebeni hegyimentők vezetője, Adrian David közölte, az áldozat férjével próbálta megközelíteni a rendkívül veszélyesnek számító szakadékot, azonban mindketten megcsúsztak, és több mint 200 métert zuhantak. A nő belehalt sérüléseibe, míg férjét koponyatöréssel és koponyaüregi vérzéssel szállították a nagyszebeni kórházba. A hegyimentő-szolgálat vezetője szerint a baleset után a férfi SMS-ben értesítette egyik ismerősét, aki majd a 112-es sürgősségi hívószámon riasztotta a mentősöket.

Kovászna megye - A tanácselnökre várnak a sztrájkolók
Ma délig a vállalat előtt várják Tamás Sándor megyei tanácselnököt az egy hete sztrájkoló háromszéki utászok. Máthé István, a szakszervezet vezetője közölte, várják, hogy Tamás Sándor betartsa ígéretét, és tárgyalóasztalhoz üljön velük. A sztrájkolók tegnapi beadványukban kifejtették, délig várnak, és ha Tamás nem érkezik meg, ismét a megyei tanács székháza elé vonulnak. Az egy hete kezdődött munkabeszüntetés ideje alatt ugyanis nem közeledtek egymáshoz az álláspontok, mivel a megye vezetői nem tárgyaltak a tiltakozókkal. Az alkalmazottak 35 százalékos bérnövelést követelnek, a vezetőség viszont csupán 25 százalékos emelést ígért.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
Hirdetés
Hirdetés