Fotó: Körösvidéki Múzeum
Több jelentős régészeti lelőhelyet is találtak a szakemberek a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával (A3) összekötő út nyomvonalának a feltárása során – jelentették be kedden a Körösvidéki Múzeum munkatársai.
2021. december 21., 14:552021. december 21., 14:55
A régészek neolitikumbeli, bronzkori, római kori és kora középkori leletekre is bukkantak Bihar község közelében, a Kenderföld nevű határrészen – idézte az intézmény közleményét az Ebihoreanul. Eszerint a szakemberek 9 lelőhelyet tártak fel, ebből három a neolitikumból, kettő a bronzkor középső és késői időszakából, kettő a római korból (3–4. század), míg a többi a középkorból (13–14. sz.) tartalmaz jelentős leleteket. A múzeum közleménye szerint
Fotó: Körösvidéki Múzeum
A dr. Călin Ghemiş régész által vezetett szakmai csapat november-decemberben folytatott ásatásokat a térségben, a feltárást jövő év elején is folytatják. A múzeum közleményében hangsúlyozta, hogy
A mostani lelőhelyek a Nagyvárad–A3-as autópálya közötti bekötőút nyomvonalán vannak, ez az út a román-magyar határtól 2,5 kilométerre, Bihar községnél torkollna bele az észak-erdélyi sztrádába.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.
szóljon hozzá!