Hirdetés

Rekordszámú látogató volt kíváncsi tavaly a fogarasi várra

fogarasi vár

Az eddigi munkálatok során nagyrészt helyreállították a fogarasi vár falait, bástyáit és belső tereit, valamint modernizálták az infrastruktúrát

Fotó: Fogarasi vár múzeuma/Facebook

A Brassó megyei Fogaras várára a tavalyi évben rekordszámú látogató volt kíváncsi. A fogarasi vár felújítási munkálatait tovább folytatják.

Krónika

2025. február 19., 20:152025. február 19., 20:15

Amint a brassói román nyelvű sajtó beszámolt róla, a fogarasi vár látogatottsága a 2023-as évhez képest 10 százalékkal nőtt. 2024-ben több mint 115 000 turista lépte át az emlékmű küszöbét.

A fogarasi múzeum igazgatója, Elena Băjenaru elmondta, a regisztrált látogatók zöme felnőtt turista volt, de persze iskolások, gyerekek is érkeztek a várba. Az igazgató azt nyilatkozta, örülnek annak, hogy évről évre növekszik a látogatók száma.

Hirdetés

A fogarasi várat keddtől péntekig 8 és 17 óra között, szombaton és vasárnap 9 és 17 óra között lehet meglátogatni.

fogarasi vár Galéria

Nagy múltú épületegyüttes. Egyes történészek szerint a vár alapjait már 1227–1233 között lerakták

Fotó: Fogarasi vár múzeuma/Facebook

A vár felújítási munkálatai folytatódnak. A restaurálás még 2019-ben kezdődött. A projekt célja, hogy megőrizze a vár történelmi értékét, miközben turisztikai látványosságként is vonzóbbá tegye.

Az eddigi munkálatok során nagyrészt helyreállították a vár falait, bástyáit és belső tereit, valamint modernizálták az infrastruktúrát. Idén új munkálatokkal a műemléképület megőrzésére, felújítására és korszerűsítésére összpontosítanak,

ezek elvégzésére a fogarasi polgármesteri hivatal közbeszerzési pályázatot hirdetett 959 140 lej értékben. A nagyszabású projekt becsült költsége a fogarasi helyi tanács tavaly novemberi határozata alapján 41 776 101 lej.

A fogarasi vár története

Egyes történészek szerint a vár alapjait már 1227–1233 között lerakták. A tatárjárás után a havasalföldi vajdák Fogaras vidékének betelepítése során olyan érdemeket szereztek, hogy a várat a királytól 1464-ig hűbérül kapták, és attól kezdve hol az erdélyi fejedelemség, hol a királyi udvar, hol örökösök és vajdák, de fejedelmi feleségek és még a törökök kezén is volt.

fogarasi vár Galéria

A fogarasi vár felújítási projektjének célja, hogy megőrizzék az erőd történelmi értékét, turisztikai látványosságként vonzóbbá tegyék

Fotó: Fogarasi vár múzeuma/Facebook

A 17. században a várat a fejedelmi igényeknek megfelelően alakították át, hiszen itt élt és halt meg 1690-ben I. Apafi Mihály, Erdély fejedelme.

Az északi fal középső szakaszán képezték ki a várkápolnát, a kastély déli szárnyának első emeletén pedig, a nagyterem közelében, a fejedelmi lakosztályt. A faragott ajtókon kőcímerek és zárókövek díszlenek. A várban történelmi múzeum, népművészeti műhely és könyvtár is működik. Azonban – amint az Erdélyi Napló korábbi riportjából kiderül – egyre csak olvad a magyar múlt, akár nyár derekán a hó a közeli hegyek ormain. Fogarason Apor László, a Hunyadiak, Bethlen Gábor, Lorántffy Zsuzsanna, Apafi, Árva Bethlen Kata, Mikszáth, Babits neve legfeljebb az idősebb magyarok emlékeiben élnek. A vár ura rég kicserélődött, az utcák, terek neve megváltozott, a márványtábla lekerült, az iskola kiürült.

korábban írtuk

Felvonóhíd a vizesárok fölött: egyedi látványosságot építettek újra a felújított fogarasi várban
Felvonóhíd a vizesárok fölött: egyedi látványosságot építettek újra a felújított fogarasi várban

Visszakapta régi pompáját a fogarasi vár a három évvel ezelőtt elkezdett, a napokban lezárult felújítási munkálatoknak köszönhetően. A több mint 5 millió eurós beruházás során a vízzel telt várárok fölött újraépítettek egy felvonóhidat is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés