Hirdetés

Reform Műhely néven hozott létre az EMSZ munkáját segítő stratégiai testületet a párt

•  Fotó: Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája

Fotó: Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája

Reform Műhely néven hozott létre a párt munkáját segítő stratégiai testületet az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), amely az egykori Reform Tömörülés eszméit, értékeit és törekvéseit igyekszik átörökíteni – derül ki az EMSZ által a Krónikához szombaton eljuttatott közleményből.

Krónika

2023. február 04., 16:012023. február 04., 16:01

2023. február 04., 16:062023. február 04., 16:06

A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziójából létrejött, tavaly novemberben bejegyzett politikai alakulat vezetősége korábban már leszögezte, hogy a Reform Tömörülést tekinti jogelődjének. Az RMDSZ 1993 és 2003 között működő egykori platformja idén lenne 30 éves.

A közlemény emlékeztet, hogy az RT egy évtizedes léte alatt „Az igazi Tulipán – tisztességgel, következetesen” jelmondat jegyében próbálta érvényesíteni az erdélyi magyar közösség jogát a politikai sokszínűség egységes képviseletéhez, a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómiák közjogi rendszeréhez.

Hirdetés

Egykori kezdeményezői fontosnak tartják, hogy tapasztalataikat megosszák a platform szellemiségét és politikai örökségét felvállaló EMSZ tagjaival, támogatóival,

ennek jegyében pénteken, Kolozsváron megtartották az első Reform Műhelyt. Az újonnan alakult testület tanácsaival, elemzéseivel, politikai döntéselőkészítő tevékenységével kívánja segíteni az EMSZ-t – írták.

korábban írtuk

Kétszereplőssé vált az erdélyi magyar politikai préri: bejegyezték az Erdélyi Magyar Szövetséget
Kétszereplőssé vált az erdélyi magyar politikai préri: bejegyezték az Erdélyi Magyar Szövetséget

Gyakorlatilag hároméves, a valóságban azonban harmincéves folyamat ért véget azzal, hogy hivatalosan is bejegyezték az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ). 

A kolozsvári tanácskozás résztvevői egy zárónyilatkozatot is elfogadtak, amely tíz pontban fogalmazza meg mindazokat az irányelveket, melyek mentén szerintük elképzelhető „az erdélyi magyarság politikai képviseletének megújulása, valamint a szétfejlődött politikai közösség egyben tartása”. Az MTI által idézett dokumentumban

többek között a politika és erkölcs összeegyeztethetőségét, a pluralizmus, az együttműködés és akcióegység fontosságát, az Erdély-központú politizálás és Székelyföld területi autonómiájának szükségességét hangsúlyozzák.

Leszögezik továbbá, hogy „mint egykor az RT, az EMSZ is az önkormányzati választásokon korlátozott és közös megegyezéssel szabályozott versenyre törekszik, míg az országos és európai választásokon az együttműködés és a magyar jelöltek közös indulása mellett foglal állást”.

korábban írtuk

Erdély-központú politizálás kell! – Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke az új pártról
Erdély-központú politizálás kell! – Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke az új pártról

Végleges bírósági döntés mondja ki az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyesülését Erdélyi Magyar Szövetség néven. Az EMSZ alelnökével, Toró T. Tiborral az új párt előtt álló feladatokról és az RMDSZ-hez fűződő viszonyukról beszélgettünk. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
Hirdetés