2010. augusztus 06., 10:042010. augusztus 06., 10:04
Az őrkői hajnali rajtaütésben több mint ötven rendőr, harminc csendőr, tíz közösségi rendőr vett részt, közel hétszáz személyt igazoltattak, több mint kétszázat megmotoztak, közel száz szekeret és lovat ellenőriztek. Antal Árpád szerint az akciónak elsősorban megelőző és figyelmeztető jellege volt, viszont a következő ellenőrzés során már fellépnek a tapasztalt rendellenességek, kihágások esetén.
A polgármester az év elején egyezséget kötött a roma szervezetek képviselőivel, miszerint, amennyiben az őrkői cigányok betartják a törvényeket, tisztán tartják az életterüket, szeptemberben lebontják a negyedet határoló évtizedekkel korábban épített betonfalat. Antal Árpád szerint elsősorban a szekerekkel vannak gondjaik, mert a közlekedési szabályokat és a számukra kijelölt útvonalakat figyelmen kívül hagyva járnak a városban, veszélyeztetve a közlekedés biztonságát. A lovakon nincs azonosító fülszám, a szekerek nincsenek bejelentve a városházán, így nehéz azonosítani a szabálytalankodókat.
A következő ellenőrzés során elkobozzák a bejelentetlen szekereket és lovakat, figyelmeztetett az elöljáró. Sepsiszentgyörgyön csak a megszabott útvonalakon közlekedhetnek a szekerek, különleges engedélyt kell kérniük, ha kénytelenek letérni a kijelölt utakról. Az országban nincs külön törvény a szekerek közlekedésére, de minden település szabályozhatja ezt. Az erdélyi nagyvárosok többségéből, például Nagyváradról és Kolozsvárról teljesen kitiltották a szekereket, Temesvárra csak különleges engedéllyel hajthatnak be, máshol a köztes megoldást választották, például Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön csak a központi utcákat kell elkerülniük.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.