2009. március 04., 09:122009. március 04., 09:12
Akik hajnalonként, évekig nem ébredtek az 1977-es, március negyediki földrengés után arra az iszonyú sejtésre, hogy Istenem, ismét reng! Akik nem figyelték március negyedike után napokig rettegve az innen-onnan alattomosan előkúszó híreket az újabb barátokról, ismerősökről, akik életüket vesztették a katasztrófában. Szilágyi Domokos és Hervay Gizi fia, az édesanya bájos meséiben immár halhatatlanná vált Kobak akkor fizikailag megsemmisült.
Az elemi, pusztító természeti csapás áldozta lett a korának tévés színvonalát jóval meghaladó Bocăneţ rendező, akinek revüműsorait még a hírhedt Ceauşescu páros sem tudta leradírozni a képernyőről. A bukaresti úgynevezett művésztömbház liftjében mondta el valószínűleg utolsó poénját az akasztófahumorral, isteni tehetséggel megáldott színművész, Toma Caragiu.
Én átéltem mindezt. A március negyedike utáni napokban a Román Televízió részéről operatőr kollegáimmal hajnaltól napestig jártuk a várost. Ők több kilométernyi filmszalagot töltöttek tele a borzalom, majd az emberi szolidaritás képeivel.
Jöttek a székelyek csőstől – újjáépíteni a román fővárost. Akarva-akaratlanul lelkemben tároltam a megsemmisülés látványát, szagát. Ma is ott szunnyadnak az emlékképek – kitörölhetetlenül. Hajnalonként már nem ébredek arra a rémületre, hogy mintha ismét mozogna a föld. De minden évben, március negyedikén torkomban ott van a gombóc, szívemben a gyász. És ez már így is marad.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.