2010. március 11., 09:442010. március 11., 09:44
„Erre azért van szükség, mert az országban több mint hetven egyetem működik, közülük 49 állami intézmény. Minden nagyobb egyetemnek, a bukarestinek, kolozsvárinak, a jászvásárinak, a temesvárinak az a legnagyobb bánata, hogy egynek számít a sok közül. A támogatásokat illetően azonos elbánásban részesülünk az 1989 után indult egyetemekkel” - sorolta a sérelmeiket Magyari.
A rektorhelyettes felettesével egybehangzóan állítja, azért van szükség az egyetemek rangsorolására, hogy a felsőoktatási intézmények teljesítményarányosan kapják a különböző támogatásokat. „Kiemelt státust, előjogokat kérünk, de valós érdemek alapján” - hangsúlyozta. A BBTE amerikai, angol vagy német egyetemek értékelésével foglalkozó céget akar felkérni az egyetem kiértékelésére. „Szigorú és pontos munkát szeretnénk. Ha nekem kellene választanom, egy angol céget kérnék fel” - nyilatkozta a rektorhelyettes. Az egyetemen egyébként tegnap kávézót avattak a közgazdasági kar Györgyfalvi negyedbeli épületének hatodik emeletén. A karon 14 ezer diák tanul, ebből másfél ezer magyar tagozaton. „Rengeteg hallgatónak szolgálhat pihenő-, beszélgetőhelyként, ami nagyon hiányzik a többi épületből. Erre eddig kevésbé figyeltünk oda, örülök, hogy legalább itt, ahol több a pénz meg a tér, odafigyelnek rá” - nyilatkozta Magyari. A rektorhelyettestől azt is megtudtuk, hogy az egyetem földrajz karának otthont adó Mikó-kert fő sétánya visszakapta a Mikó sétány nevet, és ez a város hivatalos térképére is felkerül.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.