Hirdetés

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság

premontrei

Kilakoltatnák. A bíróság egyelőre nem döntött arról, hogy a premontrei apátnak el kell-e hagynia a rendházat

Fotó: Alexandru Nițescu

Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.

Balogh Levente

2025. december 05., 14:322025. december 05., 14:32

2025. december 05., 16:082025. december 05., 16:08

Mint azt a premontrei apát a Krónikának elmondta, az ítélethirdetést eredetileg péntekre tűzték ki, azonban kora délután a bírósági portálon megjelent döntés értelmében az ítélethirdetést december 19-ére halasztották. Ez így is volt ésszerű, hiszen – az apát közlése szerint – az eljárásjogi rendellenességekre hivatkozva azt kérték a nagyváradi táblabíróságtól, hogy helyezze át máshova a pert, az pedig december 10-re tűzte ki a döntést az ügyben.

Fejes Rudolf Anzelm elmondta, hogy az ügyet a nagyváradi bíróságon alapfokon tárgyaló bírónő ennek ellenére is letárgyalta az ügyet, és kitűzte péntekre az ítélethirdetést – hogy aztán végül mégis elhalassza azt.

Hirdetés

Az eljárás elleni kifogások között azt említette, hogy az önkormányzat hamis telekkönyvi kivonatok alapján akarja kilakoltatni a rendházból, azonban hiába kérték, a bírónő nem volt hajlandó érdemben megvizsgálni a telekkönyvi kivonat eredetiségét.

korábban írtuk

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

A visszásságok kapcsán azt is megemlítette, hogy a bíró a nyilvánosság kizárásával tartotta meg a tárgyalást. Kijelentette: a rendellenességek miatt megtette a feljelentéseket az illetékes fórumokon. Az apát a Krónikának elmondta:

kedvezőtlen ítélet esetén természetesen fellebbeznek majd.

„Ugyanakkor a helyzet ennek ellenére is bizonytalan, ugyanis

Idézet
a nagyváradi önkormányzat különleges eljárás keretében indította a pert, ami annyit jelent, hogy az alapfokú ítélet annak ellenére is végrehajtandó lesz, ha megfellebbezik”

– mondta Fejes Rudolf Anzelm a Krónikának.

Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat még májusban küldött kilakoltatási végzést Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak, váradhegyfoki prépost-prelátusnak, amelyben felszólította, hogy öt munkanapon belül hagyja el a premontrei rendházat.

korábban írtuk

Bírósági úton lakoltatná ki a nagyváradi városvezetés Fejes Rudolf Anzelm apátot a premontrei rendházból
Bírósági úton lakoltatná ki a nagyváradi városvezetés Fejes Rudolf Anzelm apátot a premontrei rendházból

Bírósági úton próbálja a román irányítású nagyváradi önkormányzat kilakoltatni Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátot a belvárosi premontrei rendházból.

Fejes Rudolf Anzelm a Krónikával még akkor közölte, jogi lépéseket tervez az ügyben.

Mivel nem tett eleget a felszólításnak, az önkormányzat bírósághoz fordult.

Májusi közleményében az apát úgy fogalmazott: a szerzetesi örökfogadalom által megszentelt életforma nem visszavonható, nem időhöz vagy hatósági engedélyhez kötött, és nem sorolható be a polgári jog kategóriái alá. A rendház nem bérelhető, nem birtokba vehető, nem felmondható – mert nem szolgálati lakás, hanem az Egyház domus Dei-ja: Isten háza és a megszentelt élet tere, amelyet egyházi kánoni klauzúra védelmez. Ezért minden olyan állami megnyilatkozás, amely az e helyen történő jelenlétemet jogcím nélkülinek minősíti, nemcsak szakmailag téves, hanem a vallásszabadság és az egyházjogi autonómia szempontjából is elfogadhatatlan.

korábban írtuk

Kiállás és ima a nagyváradi premontrei apátért, akit ki akar lakoltatni az önkormányzat
Kiállás és ima a nagyváradi premontrei apátért, akit ki akar lakoltatni az önkormányzat

Fejes Rudolf Anzelm apát, váradhegyfoki prépost-prelátus, a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság elöljárója kilakoltatásának megakadályozásáért imádkoztak hétfőn este Nagyváradon, a premontrei rend belvárosi templomában.

A Krónika megkeresésére, hogy milyen jogcímen akarja kilakoltatni az önkormányzat, kinek a tulajdonában áll most a rendház,

leszögezte: az ingatlan a premontrei rend tulajdonában van a legfelsőbb bíróságon született ítélet nyomán.

„A mi tulajdonunkban van nemcsak a rendház, hanem az egész ingatlan, mivel Bolojan úr (Nagyvárad korábbi polgármestere, jelenlegi miniszterelnök – szerk. megj.) annak idején kitöröltette az állam egyetlen jogcímét, az államosítást. És ezt perrel tette, tehát visszafordítani nem lehet. Mi próbáltuk ennek a pernek az iratait megnézni, de nekünk soha nem adták ki az anyagot, mivel azt mondták, hogy illetéktelenek vagyunk. Bolojan úr rájött arra, hogy csak az épület közepe van államosítva, és akkor, amikor államosították, ezt át is vitték egy más telekkönyvi betétbe. Tehát nem volt nehéz elfogadni, amit a prépostság mindig is mondott, hogy csak a közepe van államosítva, a többit csak úgy elfoglalták” – mutatott rá az apát.

premontrei Galéria

Kilakoltatnák. A bíróság egyelőre nem döntött arról, hogy a premontrei apátnak el kell-e hagynia a rendházat

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Hozzátette: a volt polgármester biztos akart lenni a dolgában, mert ilyen ingoványos jogi helyzetben levő ingatlan kapcsán nem lehet munkálatokat végezni és pályázni sem.

„Mivel kitöröltette az államosítást, a jogcím visszaszállt ránk. Közben, mikor már ez megtörtént, ők körülbelül hat telekkönyvre feldarabolták kataszterileg az épületet, úgyhogy a régin már csak a templom maradt. Ennek nyomán ilyen tiszta, úgynevezett tiszta telekkönyvekkel pályáztak. A saját nevükre telekkönyveztették azt, ami nem az övék” – hangsúlyozta az egyházi vezető.

korábban írtuk

Böcskei László püspök: helytelenítem a váradi önkormányzat kilakoltatási felszólítását, minden támogatást megadok a premontrei apátnak
Böcskei László püspök: helytelenítem a váradi önkormányzat kilakoltatási felszólítását, minden támogatást megadok a premontrei apátnak

Helyteleníti Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök, hogy a város kilakoltatási végzést küldött Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak.

A Krónika megkeresésére

a nagyváradi önkormányzat ingatlanügyi osztályának helyettes ügyvezető igazgatója, Cristian Popescu ugyanakkor tagadta, hogy visszaélést követtek volna el.

Az igazgatóhelyettes szerint az apát „olyan helyiségeket foglal el, amelyek nincsenek a tulajdonában”. „Létezik egy bírósági ítélet, amelyet nem kíván elismerni. Az ítélet arra az ingatlanra vonatkozik, amelyben ma a Mihai Eminescu Főgimnázium működik. Az általa használt öt helyiség ugyanis a gimnáziumhoz tartozik. A szóban forgó ingatlan az Eminescu-gimnáziummal azonos helyrajzi számmal rendelkezik. Hozzáépült a templomhoz” – mondta.

Kérdésünkre, hogy amennyiben az apátot kilakoltatják, mi a tervük a szóban forgó ingatlanrésszel, az igazgatóhelyettes kifejtette, a főgimnáziumnak adnák át a helyiségeket. „A teljes ingatlanban felújítás kezdődik. Ennek során a jelenleg az iskolához tartozó helyiségek mellett ezeket a helyiségeket is felújítják, majd átadják őket az iskolának” – mondta.

Azóta – az ügyet övező közfelháborodás nyomán – olyan nyilatkozat is elhangzott, hogy a helyiségeket a felújítás után ismét az apát rendelkezésére bocsátanák.

A premontrei apát egyébként hosszú évek óta pereskedik az államosított ingatlanai visszaszolgáltatása érdekében – többek között a ma a Mihai Eminescu Főgimnáziumnak otthont adó, a kilakoltatási felszólításban is szereplő és az igazgatóhelyettes által is említett rendház tőszomszédságában álló Premontrei Gimnázium épületéért is –, de máig csupán a korábbi tulajdona elenyésző részét szolgáltatta vissza a román állam.

korábban írtuk

Újabb államosítási kísérlet: ki akarja lakoltatni a váradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm apátot a premontrei rendházból
Újabb államosítási kísérlet: ki akarja lakoltatni a váradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm apátot a premontrei rendházból

Kilakoltatási végzést küldött a nagyváradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak, amelyben felszólítja, hogy öt munkanapon belül hagyja el a premontrei rendházat. Fejes Rudolf Anzelm a Krónikával közölte, jogi lépéseket tervez az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Ingyenes női önvédelmi workshopokat szerveznek Kolozsváron

Ingyenes önvédelmi workshopokat szerveznek nők számára március 21-én Kolozsváron a Beard Brothers által indított 14-es Kampány (Campania 14) kezdeményezés keretében.

Ingyenes női önvédelmi workshopokat szerveznek Kolozsváron
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét
2026. március 16., hétfő

Semjén Zsolt: amíg ez a kormány van, a külhoni magyarság szempontjai szentek és sérthetetlenek

Az anyaországi magyarok tartoznak köszönettel az erdélyi magyaroknak, mert példát mutatnak nekik nemzethűségből és megmaradni akarásból – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Székelyudvarhelyen.

Semjén Zsolt: amíg ez a kormány van, a külhoni magyarság szempontjai szentek és sérthetetlenek
2026. március 16., hétfő

B. Kovács András sepsiszentgyörgyi közíró köteteit mutatják be Kolozsváron

B. Kovács András sepsiszentgyörgyi közíró köteteit ismerheti meg a közönség március 19-én, csütörtökön délután 6 órától a kolozsvári Vallásszabadság Házában.

B. Kovács András sepsiszentgyörgyi közíró köteteit mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Erdélyben is ingadozik a hőmérséklet, éjszakánként hideg lesz

Ingadozó hőmérsékletre számíthatunk a következő két hétben, a Bánságban és a Körösök vidékén olykor a 17 Celsius-fokot is elérő maximumokkal; szerdától sokfelé várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.

Erdélyben is ingadozik a hőmérséklet, éjszakánként hideg lesz
2026. március 16., hétfő

Iskolák bevételi forrásává „alakítanának” játékbarlangokat egy erdélyi városban

Iskolák és helyi sporttevékenységek bevételi forrásává „alakítanának” játékbarlangokat egy erdélyi városban.

Iskolák bevételi forrásává „alakítanának” játékbarlangokat egy erdélyi városban
2026. március 16., hétfő

Halálos siklóernyős baleset Nagyvárad közelében: két ember zuhant le 100 méteres magasságból

Két ember meghalt, miután 100 méteres magasságból lezuhantak motoros siklóernyővel Nagyvárad határában.

Halálos siklóernyős baleset Nagyvárad közelében: két ember zuhant le 100 méteres magasságból
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Sulyok Tamás Kézdivásárhelyen: „egyek vagyunk lelki és közjogi értelemben is”

Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe, amikor magyarok milliói egyet mondanak, és egyet gondolnak a piros-fehér-zöld kokárdák és lobogók alatt Kézdivásárhelytől Sopronig, Clevelandtől Sepsiszentgyörgyig.

Sulyok Tamás Kézdivásárhelyen: „egyek vagyunk lelki és közjogi értelemben is”
2026. március 15., vasárnap

Március 15-i ünnepség Kolozsváron: így csendült fel a magyar himnusz a kincses város főterén (VIDEÓ, FOTÓRIPORT)

A kincses városban idén is több százan vettek részt a nemzeti ünnep alkalmából szervezett megemlékezésen.

Március 15-i ünnepség Kolozsváron: így csendült fel a magyar himnusz a kincses város főterén (VIDEÓ, FOTÓRIPORT)
2026. március 15., vasárnap

Kelemen Hunor: a nemzet ereje abból fakad, hogy kiállunk egymásért

A nemzet ereje nem abból fakad, hogy külön-külön erősek vagyunk, hanem abból, hogy számíthatunk egymásra, bízunk egymásban, és kiállunk egymásért – hangoztatta a magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett üzenetében vasárnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor: a nemzet ereje abból fakad, hogy kiállunk egymásért
Hirdetés
Hirdetés