
Potápi Árpád János (archív felvétel)
Fotó: Studium–Prospero Alapítvány
A nemzetpolitika zászlóshajójaként jellemezte a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-programot a nemzetpolitikai államtitkár csütörtökön Budapesten.
2019. június 20., 12:482019. június 20., 12:48
2019. június 20., 12:492019. június 20., 12:49
Potápi Árpád János a 2018-19-es programok zárókonferenciáján köszönetet mondott az ösztöndíjasok munkájáért, kiemelve:
Kifejtette: a diaszpórát felkaroló Kőrösi Csoma Sándor-program 2013-ban 47 ösztöndíjassal indult, és ehhez csatlakozott 2015-től a Kárpát-medence szórványmagyarságát támogató Petőfi Sándor-program. Mostanra 225 ösztöndíjasa van a két programnak, amire méltán lehetnek büszkék. A két kezdeményezés szavai szerint kicsit kirakata is a nemzetpolitikának.
Jelezte: igyekeznek a közösségek és a külhoni magyar szervezetek igényeit figyelembe venni, megpróbálják azokat kiszolgálni, még ha ez szinte lehetetlen feladatnak is tűnik néha. Kitért arra is, hogy
A nemzetpolitikai államtitkár megemlítette azt is, hogy az ösztöndíj rendszere évről évre változik, vannak újdonságok a magyar szervezetek igényei alapján, illetve a nemzetpolitikai célok megvalósítása érdekében.
Potápi Árpád János reményének adott hangot, hogy nemcsak az ösztöndíjasok tudtak sokat nyújtani a magyar közösségeknek, hanem a közösségek is sokat adtak az ösztöndíjasoknak. Mindenki, aki ebben a programban részt vett, örök életre „megfertőződött” a nemzetpolitikával – fűzte hozzá.
A szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-programot 75 ösztöndíjas számára hirdették meg, 9 hónapra szólt, szeptemberben indult. A diaszpórát támogató Kőrösi Csoma Sándor-programnak csaknem 30 célországa van, érinti Európát, Ázsiát, Észak- és Dél-Amerikát, Dél-Afrikát, Ausztráliát és Új-Zélandot. 150 ösztöndíjas utazhatott ki az északi féltekére szeptembertől 9 hónapra, a déli féltekére júniustól 6 hónapra. A kiutazók között első alkalommal egyházi ösztöndíjasok is voltak.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!