Hirdetés

Potápi a Forgatag megnyitóján: a marosvásárhelyi magyarság innen túl nem engedhet

•  Fotó: Vásárhelyi Forgatag

Fotó: Vásárhelyi Forgatag

A Vásárhelyi Forgatag hozzájárul a magyar identitás megerősödéséhez, ezért támogatja a magyar kormány ezt a rendezvényt – jelentette ki hétfőn Marosvásárhelyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, akinek jelenlétében megnyílt a 6. Vásárhelyi Forgatag.

MTI

2018. augusztus 28., 12:472018. augusztus 28., 12:47

A marosvásárhelyi magyarság kulturális rendezvényét a Kultúrpalota előcsarnokában egy népviseleti kiállítással nyitották meg a Maros Művészegyüttes szervezésében, ezt követően a Bekecs Néptáncegyüttes előadását tekinthették meg az érdeklődők.

Potápi elmondta: aki részt vesz a Forgatagon, erősíti Marosvásárhely magyar közösségét, a város magyar identitását.

Hirdetés

Mint mondta, azért fontos az ilyen rendezvények szervezése, mert így adható át a magyar kultúra a következő nemzedékeknek, emellett így megmutathatja a marosvásárhelyi magyarság, hogy erős, élni akaró közösség. Az MTI kérdésére kijelentette: ez különösen fontos Marosvásárhelyen, ahol az elmúlt évtizedekben végigkövethettük, miként románosodott el a város, ezért a magyarság számára „frontvárossá” vált a település.

Idézet
Most azt kell mondania a magyarságnak, hogy innen túl többet nem engedünk, megőrizzük a pozíciónkat, a kultúránkat, a város magyarságát”

– mondta Potápi Árpád.  Hangoztatta, hogy egyre többen állnak a rendezvény mögé helyi civil szervezetek és vállalkozások egyaránt, ennek is köszönhetően a város legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát a forgatag. Reményét fejezte ki, hogy a forgatag az előző évekhez képest hasonló, vagy még nagyobb sikerrel zajlik és hozzájárul a magyar identitás megerősödéséhez.

A szervezők részéről Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója örömmel állapította meg: sikerült elérni, hogy Marosvásárhely városvezetése már nem tekinti fenyegetésnek a magyar kulturális napokat, hanem támogatja azt.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke megköszönte a magyar kormány támogatását. Elmondta: az erdélyi magyarság kultúrájának köszönhetően őrizte meg identitását a történelem során, és a hagyományok ápolása a kulcsa annak, hogy száz év múlva is legyenek magyarok Erdélyben.

Augusztus 27. és szeptember 2. között zajlik Marosvásárhelyen a 6. Vásárhelyi Forgatag, amely az eddigi legnagyobb szabású lesz. Egyebek mellett a Magyar Állami Népi Együttes és a Budapesti Operettszínház is részt vesz egy-egy produkcióval a fesztiválon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
Hirdetés