Az MPP-listán mandátumhoz jutott, Magyarországról nemrég hazatelepült Lázár Zoltán tanár lett Gyergyószentmiklós alpolgármestere. Az alpolgármester személyérõl a tíz MPP-s és hét RMDSZ-es tanácsost felvonultató testület a pénteki rendes tanácsülésen döntött titkos szavazással. Az RMDSZ nem állított jelöltet, így az MPP jelöltje kilenc támogató szavazattal és hét tartózkodással nyerte el a négyéves alpolgármesteri mandátumot.
„A Gyergyó területi küldöttek tanácsa döntött úgy, hogy azokon a településeken, ahol az RMDSZ nem nyert polgármesteri tisztséget, illetve, ahol a tanácsostestületben kisebbségben van a szövetség, ott nem állítunk alpolgármester-jelöltet” – indokolta a döntést Gáll Árpád, az RMDSZ-es tanácsosok helyettes frakcióvezetõje.
Lázár Zoltán pályáját kutatófizikusként kezdte Bukarestben, majd a Salamon Ernõ Gimnázium fizikatanára volt. Az 1990-es évek elején Magyarországra települt, ahol a budapesti Szily Kálmán Középiskola tanáraként dolgozott közel húsz éven át. A szülõvárosától távol töltött idõszak alatt bekövetkezett változások azonban nem riasztják el a felelõs beosztás vállalásától, mint mondta: nem szakadt el Gyergyószentmiklóstól, hiszen évente legalább három hónapot itthon töltött, és a sajtóból napirenden követte az itthoni eseményeket, illetve a rokonaitól, ismerõseitõl rendszeresen információkat kapott a város helyzetérõl. „Tisztában vagyok azzal, hogy az elején lesznek nehézségeim, mert az elmúlt idõszakban számos új törvény lépett életbe, illetve módosultak a régi jogszabályok” – jelentette ki a Krónika kérdésére Lázár Zoltán, hozzáfûzve, hogy nem riad meg a rá váró feladatoktól, hiszen nemcsak nyolc, hanem tizennyolc órát is képes dolgozni, ha a szükség úgy kívánja.
Az új testület pénteki ülésén létrehozta a gazdasági, fejlesztési, jogi, városrendezési, tanügyi, egészségügyi és kulturális, illetve közszolgáltatási bizottságokat, és eldöntötte, hogy a testület rendes üléseit minden hónap utolsó szerdáján tartja.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.