
Fotó: A szerző felvétele
Olasz minta, zsidó pénz
„Dédnagyapám egy olasz katonától hallotta, hogy jó üzlet a pisztrángtenyészet. Amikor hazajött, fejébe vette, hogy a Nyárád vizének a felhasználásával pisztrángászatot létesít” – meséli ifjabb Lokodi Gergely. Karon ülõ kisfia már az ötödik nemzedék tagja lesz, amely az ízletes halak tenyésztésével, értékesítésével foglalkozik. Gergely nagybátyja, Lokodi Imre meséli, hogy az ötlet nem lett volna elég az üzlethez. „Jött egy zsidó ember, aki fantáziát látott a vidék fáinak a kitermelésében. Õ hozta a pénzt és a piacot. Nagyapámmal létrehozták a Lokodi and Company céget, és beindult az üzlet, így késõbb már a pisztrángászat létrehozásához is került pénz” – mesélte az idõsebb Lokodi. Mint mondta, az elsõ tavakat a 30-as években ásták ki. Azóta számuk már meghaladja a húszat. 1930-ból maradtak fenn feljegyzések arról, hogy Budapestre, Bukarestbe is küldtek halat. Most is õriznek jégládákat, amelyekben az áru a városokba vándorolt. Gyorsposta vitte a szállítmányt, de a hegyoldalakba ásott vermekben is nagy mennyiségû halat tároltak. A Lokodi család mostanában évente 15–20 tonna pisztrángot forgalmaz. Leginkább a Vármezõre látogató, a Halász csárdába betérõ vendégek fogyasztják el a tömérdek halat, de haza is visznek belõle, és a környezõ települések vendéglõi is vásárolnak kisebb-nagyobb tételben. Hogy az üzlet virágzik, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Lokodi Gergelyék 350 férõhelyes új vendéglõt építenek a régi mellé, amelyet halastavak vesznek körül. Azonban nemcsak halat enni, hanem halászni is lehet Vármezõn, és így a vendég saját fogású, friss halat fogyaszthat.
Kis falutörténet
A település múltja nem túl gazdag, nem egy õsrégi faluról lévén szó. A helybéliek azonban azt szeretnék, ha a régészek feltárnák a Várdombon egykor állt erõdítményt. „Sajnos nem tárták fel a vármaradványokat, pedig én felajánlottam, hogy ellátnám szállással, koszttal a régészeket, ha a megyétõl kijönnének, hogy felfedjék a maradványokat – mondja a szintén vendéglátással foglalkozó Lokodi Erzsébet. – Állítólag a megyei múzeumba vittek innen kardot, amit a Várdombon találtak. Úgy mondták, hogy a Rapsonné várával egyidõs, de nem lehet tudni, hogy ki lakta. A dombon ferences barátok is éltek, a csorgót barátok csorgójának nevezik” – kerekíti ki a történetet Erzsébet asszony. A Várhegy alatt a 18. század elején báró Bornemissza József állíttatott kápolnát, amely 1817-ben még létezett, de Orbán Balázs már csak a romjait látta.
Hátizsákos hollandok
Lokodi Erzsébet – a „pisztrángos” Lokodi Gergely sógornõje – egyike azoknak, akik hivatalosan is faluturizmussal foglalkoznak Vármezõn. Tizenkét éve fogad fõleg holland vendégeket kétmargarétásra minõsített családi házukban. A hollandiai SNP Naturreizen céggel tíz éve áll szerzõdésben. „Erre az évre is már vagy tíz csoportot jegyeztek elõ. Ezek 4–6 tagúak. Általában tíznapos, hátizsákos túrára jönnek. A túrába az Alsó-Nyárádmente is beletartozik” – magyarázza Erzsébet a tudnivalókat. Mint mondja, az egyesületi hátteret a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ biztosítja, amely az ECEAT (European Centre for Ecological and Agricultural Tourism) romániai képviselõje. Az általuk szervezett, Hollandiában is hitelesített nyárádmenti gyalogtúra 85 kilométer hosszúságú. A csoportok pontos útleírást kapnak GPS segítségével, magukban gyalogolnak. Ez az ECEAT elsõ romániai túrája, de egy újabbat is jóváhagytak: a vállalkozóbb kedvû holland turisták az Erdélyi-szigethegységben is barangolhatnak.
Megjelent a konkurencia
Az aprócska falu kimondottan a pisztrángnak és festõi környezetének köszönheti, hogy mára kiérdemelte az üdülõfalu nevet. Nyáron annyi a gépkocsi a Halász csárda körül, hogy egy tût sem lehet leejteni. Ma már azonban nemcsak a Lokodi család lát fantáziát a vendéglátásban. Kádár Levente kilenc évig dolgozott Lokodiék haltenyészetében, aztán saját lábára állt, és az egykori, falusi kiskocsmát Vándor néven virágzó panzióvá fejlesztette. Aztán megjött egy marosvásárhelyi vállalkozó is: Galiszter László jó ideig Németországban dolgozott, majd három éve felépítette a History panziót, amely egy kör alakú, rendkívül tetszetõs vendéglõbõl, tíz vendégházból, szaunából áll. Ha az új Lokodi-vendéglõ is elkészül, akkor az alig valamivel több mint 400 lelkes faluban egyszerre csaknem hétszáz vendéget tudnak majd ellátni az éttermekben.
Fényes jövõ?
Vármezõ egyik legközismertebb személyisége, Birtók György korábban Nyárádremete község polgármestere volt. Jelenleg, fiával együtt szintén vendéglátással foglalkozik, õk mûködtetik a Mustang kempinget. Birtók György egy ideig elnöke volt, most pedig alelnöke a Nyárádremetei Közbirtokosságnak. „1405 hektárnyi erdõt kellett volna visszakapnunk az államtól, de 180 hektár sorsa még mindig tisztázatlan – dohog. – Az állami erdészet vonogatja vállát.” – állítja. Talán Birtók György bízik a leginkább Vármezõ fellendülésében. Mint mondja, optimizmusának az az alapja, hogy a 15 kilométerre levõ Szovátán óriási beruházások zajlanak. Teljes infrastrukturális átalakuláson megy át a fürdõváros, most újulnak meg a régi villák, és újak is épülnek. Ez szerinte Vármezõ életére is kihat majd, mert szerinte, aki Szovátán nyaral, az nem hagyja úgy el a vidéket, hogy ne ránduljon át a „pisztrángparadicsomba”.
Máthé Éva
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.