Hirdetés

Pestről a csángó skanzenbe

Ha a szép tájra, különleges emberekre áhítozó turista Gyimesközéplokra téved, letérve a főútról a Boros-patak völgyébe, alig másfél kilométer után akarva, akaratlanul is belebotlik a Gyimesi Csángó Értékmegőrző táborba.

Máthé Éva

Máthé Éva

2008. augusztus 19., 00:002008. augusztus 19., 00:00

A festői környezetben a környező falvakban lebontott, majd kövenként, gerendánként ide hordott, és itt eredeti formájukban újraépített csángó házakra bukkan a látogató. A vendéglátásra is alkalmas házakban megcsodálhatja az eredeti csángóföldi bútort, népviseletet, a régi háztartási eszközöket, de a tábor gondnoka, Ferkó Zoltán is „attrakciónak” számít.

Különleges idegenvezető

Ha a név hallatán az embernek nem ugrik be a történet, amely révén az erdélyi és a magyarországi közvélemény megismerte, akkor a látogató végighallgatja Ferkó Zoltán választékos idegenvezetői szövegét, amint sorra bemutatja a tájházakat, azok berendezését, majd továbbáll. Esetleg elcsodálkozik azon, hogy kísérője egyáltalán nem úgy beszél, ahogy a csángók vagy székelyek szoktak. Ha nem kérdez rá kilétére, származására, akkor nem jön rá, hogy azzal a Ferkó Zoltánnal találkozott, aki tavaly biciklizarándoklatot szervezett a csángóvidéki magyar nyelvű misézés engedélyezése érdekében, és ennek során a Vatikánba is eljutott.

Budapesten nem volt maradása

„Budapesten születtem, a furcsa nevű Baár–Madas Református Gimnáziumban tanultam, amely a két alapító családról kapta a nevét. A moldvai népművészet iránti szeretet ott kezdődött, amikor érettségi előtt álltam, és egy fiatal lelkes néprajzos, Nagy Bercel a szalagavató ünnepségen csángó énekeket és táncokat tanított nekünk” – ecsetelte vonzódása kialakulását lapunknak a 32 éves Zoltán. Erdélyben először 1997-ben, Székelyudvarhely környékén járt, akkor megdöbbentette a szegénység, és azt mondta: „Ez nem az én világom!” Jó pár évig nem is merészkedett vissza, de aztán 2005-ben már érett fejjel jött. Még Budapesten bekapcsolódott az úgynevezett keresztszülő mozgalomba, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnöke lett. A mozgalom keretében jelenleg 1800 csángó gyerek anyagi támogatását vállalta ugyanannyi anyaországi család.

Másodszor azért jött, hogy Lábnik faluban magyar nyelvre oktassa a gyerekeket, minekutána tanári diplomát szerzett. Időközben életét az Erdélyből Magyarországra települt Pávai István népzenekutató lányával, Pávai Rékával kötötte össze. „Lábnikon néhány hónapot töltöttünk, majd visszamentünk Budapestre. Akkor még nem terveztük azt, hogy letelepedünk Erdélyben. Viszont otthon nem találtam a helyemet. Multinacionális cégeknél dolgoztam, naponta nyolc órán át a számítógép előtt ültem. Éreztem, hogy az nem az én világom. Közben két gyönyörű gyerekünk született. Elkezdtem keresni annak a lehetőségét, hogy Erdélyben telepedjünk le. De bárhol kilincseltem, nem akadt hely, munkalehetőség számomra, pedig azt mondják: Erdély a korlátlan lehetőségek hazája” – vázolta a többéves próbálkozást Zoltán, aki végül komoly ajánlatot kapott. Egy csíkszeredai építészeti vállalkozó, Szász István létrehozta a gyimesközéploki skanzent, és felkérte, hogy legyen a gondnoka, mindenese. Feleségével úgy döntöttek, hosszabb időre megtelepednek az egyik tájházban, amelyet feljavítottak, a téli időszakra is lakhatóvá tettek.

„A Vatikán sem mindenható”

Zoltán eddigi életének a legnagyobb élménye az a 45 napos biciklizarándoklat – 4000 kilométeren keresztül 370 települést érintettek –, amelyet a csángóföldi magyar nyelvű misézés engedélyezése érdekében szervezett. Ez 2007 áprilisában indult Budapestről a Szent István-bazilikától, és úgy tervezték, hogy Rómába mennek, majd a csíksomlyói búcsú napján érnek Erdélybe, ahol beszámolnak az eredményről. Ezért azt kérték, hogy 2007. május 11-én fogadja őket a Vatikán „külügyminisztere”, Pietro Parolin prelátus, és ez meg is történt az adott napon. Zoltán ma is keserű szájízzel emlékezik vissza Parolin szavaira: „Ez nem új dolog, átpolitizált kérdéskör, sőt politikai kérdés, és ezt újabb konfliktusok generálása nélkül, helyi szinten kell megoldani. A Vatikán sem mindenható, csak az Isten.” Konkrét, kézzelfogható ígéretet nem kaptak tehát, és hazatérve sem történtek csodák ennek következtében, de úgy véli: megtört a jég, rést ütöttek a falon. Házigazdánk több olyan esetről is tud, amikor egyes csángóföldi katolikus templomokban az oda érkező papok magyarul misézhettek. Ezt lehetővé tette a helyi plébános.

Zoltán könyvet írt a zarándoklatról. Bár jól tudja, hogy nem tehet mindenki ilyen látványos gesztusokat, azt is állítja: mindenki tehet valamit a maga módján. Az Erdélybe látogató anyaországiaknak azt ajánlja, éljenek a civil diplomácia eszközeivel. Keressék fel a csángó falvak plébánosait, beszélgessenek el velük, említsék meg, hogy zarándoklat is történt már a magyar nyelvű misézésért. „Ezek a plébánosok általában ismerik a magyar nyelvet. Meg kel érteniük, hogy a csángómagyar közösségeknek joga van a magyar miséhez” – hangsúlyozta házigazdánk.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés