A temesvári cég a Fellegvár tetején lévő Belvedere Szállodát is bővítené
Fotó: Nánó Csaba
Beperelni készül a kolozsvári önkormányzatot az egyik kincses városbeli szállodatulajdonos, mivel a döntéshozó testület több alkalommal is elutasította, hogy tömbemeletes épületeket húzzon fel két belvárosi zöldövezetben.
2021. november 02., 15:502021. november 02., 15:50
Előzetes panasszal fordult a kolozsvári önkormányzathoz az Unita Turism Holding cég (az egykori Turism Transilvania), mivel a helyi döntéshozó testület több alkalommal is visszautasította két belvárosi beruházásának tervét. A Temesváron bejegyzett vállalat ezért beperelni készül az önkormányzatot, az erről szóló előzetes értesítés a hétfő délutáni tanácsülésen került a helyi döntéshozó testület asztalára, a tanácsosok fenntartották korábbi, a vállalkozó kérését elutasító álláspontjukat.
A két kolozsvári szállodát – a Fellegváron található Belvedere Hotelt és a Sétatéren található Sport Hotelt – is működtető cég ugyanis további beruházásokat tervez ezek közelében, ám az erre vonatkozó beadványaikat a kincses város polgármesteri hivatala sorra elutasította, arra hivatkozva, hogy műemlék környezetben található zöldövezeten csak a törvényi előírásoknak megfelelően építkezhet.
Az Unita Turism Holding ugyanis egy 37.223 négyzetméteres területet birtokol az egykori osztrák-magyar monarchiabeli kaszárnyák közelében, melyen a kommunizmusban épült szálloda és a hozzá tartozó 112 helyes parkoló található.
A polgármesteri hivatalnak augusztusban küldött előzetes panaszában a cég azt állítja, hogy a 2014-ben készült Övezeti Városrendezési Terv (PUZ) – mely szerint az ő két telkét is magába foglaló térség speciális elbírálás alá esik – valójában kisajátításnak minősül. Hasonló panasszal él az egykori városi strand területével kapcsolatban is, mely 18 613 négyzetméter, s melyre szintén építkezne szeretne.
– derül ki a városháza honlapján közzétett, a helyi tanács asztalára hétfőn került előzetes panaszból.
Emil Boc polgármester pár évvel ezelőtt azzal indokolta a cég kéréseinek sorozatos visszautasítását, hogy a tulajdonos 20 emeletes tömbházakat akart volna építeni a Kolozsvár Aréna és új sportcsarnokkal (BT Aréna) átellenben található egykori strand területére.
A városháza érvelése szerint a két említett területen csupán a törvény által jóváhagyott városfejlesztési tanulmány alapján lehet építkezni. Az egykori strandon például tömbházak helyett csupán vendéglátóipari egységeket és öltözőket lehetne építeni. Az előzetes panasznak amúgy azért kellett a helyi tanács asztalára kerülnie, hogy a cég által felfogadott bukaresti ügyvédi iroda elindíthassa a bírásági eljárást az ügyben.
Mint ismeretes, a Sétatér és a Fellegvár környéke műemlékek által határolt zöldövezetnek minősül, a kolozsvári polgármesteri hivatalnak már csak amiatt is fokozottan oda kell figyelnie ezek védelmére, mivel az elmúlt időszakban számtalan kritika érte a belvárosban gombamód szaporodó ingatlanberuházások miatt.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
szóljon hozzá!