2010. július 13., 10:292010. július 13., 10:29
Különösképpen Lakatos Péter személye zavarja Tőkést, akiről többször elmondta már, hogy tudomása szerint tűzoltótisztként szorosan együttműködött az 1989 előtti hatalommal. „Határozottan elvárható, hogy az RMDSZ – kiváltképpen itt, Bihar megyében – se közvetlen, se közvetett módon ne avatkozzék bele az egyházi választásokba” – olvasható Tőkés tegnapi közleményében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy véli, bár az átvilágítási törvényt visszautasította az alkotmánybíróság, az RMDSZ-nek példát kellene mutatnia, magára érvényesnek vennie és alkalmaznia azt.
Tőkés vádjai nyomán lapunk megszólaltatta Lakatos Pétert is. „A már megszokott Tőkés László-féle csúsztatásoknak és hazugságoknak lehetünk szem- és fültanúi. Nem pályáztam semmilyen vezető tisztségre a KREK-ben, pedig nagyon jó viszonyban voltam és vagyok az egyházkerület espereseivel, lelkészeivel” – nyilatkozta a képviselő. Az RMDSZ-es politikus úgy véli, Tőkés László a tavaly őszi váradolaszi egyházközségi presbiteri választásokra gondol, amelynek jelöltlistájára akaratán kívül, valakinek a javaslatára került fel. „Veres-Kovács Attila parókus lelkésztől tudom, hogy Tőkés dührohamot kapott, amikor meglátta a nevemet a jelöltlistán” – közölte Lakatos, aki azt mondja, azonnal meg is kérte a lelkipásztort, hogy a választás alkalmával mentse ki, mondja el, hogy hízelgőnek tartja a jelölést, de nem kíván élni vele. „Tőkés aljasságára vall, hogy ilyesmit hoz fel. Ideje lenne orvoshoz fordulnia, és kivizsgáltatnia magát” – zárta szavait Lakatos Péter.
Tőkés hangsúlyozta, hogy Pető Csilla személye ellen semmilyen kifogása nincs, a képviselő szerint pedig ennek az oka az, hogy tisztában van közel húszéves egyházi tevékenységével. Pető 1993 óta presbitere a váradrogériuszi egyházközségnek, 2008 óta pedig egyik gondnoka. Mint a Krónikának elmondta, hallomásból tudja, hogy Kerekes József lelkipásztor őt javasolta a Bihari Egyházmegye főgondnokának, és biztos benne, hogy ez azért történt, mert évek óta erkölcsileg és anyagilag is támogatta az egyházközséget.
| Tőkés László EP-alelnök tegnapi sajtótájékoztatóján Balogh Béla volt kolozsvári lelkipásztor esetével illusztrálta, hogy a Szekuritáté hozzáférhető iratai hiányosak és manipuláltak. A nemrég még megfigyelőből lett megfigyeltként elkönyvelt, azóta palástjától megfosztott lelkészről nemrég derült ki, hogy 1989-ben újra beszervezték – közölte tegnap Nagyváradon Tőkés. |
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.