Hirdetés

Pedagógusokat tüntettek ki Csíkszeredában

Pro Urbe-díjjal tüntette ki a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium öt nyugdíjazott pedagógusát Ráduly Róbert polgármester. Kánya Gyula, Nagy Antal, Ráduly Erzsébet, Bögözi Mihály és Gál László több évtizedes tehetséggondozási és pedagógiai tevékenységük elismeréseként vehették át a rangos elismerést, valamint „az utolsó csíki polihisztort”, Tivai Nagy Imrét ábrázoló, bronzból készült miniatűr mellszobrot (Sárpataki Zoltán munkáját).

Forró Gyöngyvér

2011. február 08., 10:222011. február 08., 10:22

Ráduly polgármester elmondta, a tanárok a város legnevesebb gimnáziumában folytatott áldozatos és következetes munkájukkal érdemelték ki a kitüntetést.

Kánya Gyula nyugdíjazott tanárt Hajdú Áron Péter, volt diákja, a mai Bookart Könyvkiadó vezetője méltatta. „Szerették a tanítványai, mint ahogy ő szerette őket, megtanított bennünket dolgozni, szeretni a munkát és embertársainkat” – hangzott el a laudációban. A 85 éves pedagógus vastaps kíséretében vehette át a díjat. Nagy Antal – aki 43 évig fizikatanárként és igazgatóként dolgozott a Márton Áron Gimnáziumban – kijelentette: „Ennél jobb iskola a világon nincsen! A mindenséget kell hogy jelentse, az univerzumot!” Hozzátette, mintegy 20 ezerszer lépett be élete során a gimnázium épületébe, de mint mondta, mindannyiszor élmény volt számára. Péter László, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének adjunktusa Ráduly Erzsébet nyugalmazott tanárnőt méltatta beszédében. „Van, aki a tanításból él, és van, aki a tanításért él – a tanárnő az utóbbi kategóriába tartozik” – fogalmazott. Mint mondta, sokan Ráduly Erzsébetnek köszönhetik, hogy helytálltak az életben. „Mi, tanárok kisemberek vagyunk, de a munkánk révén, a diákok által emelkedhetünk nagygyá” – mondta a tanárnő, aki a fiától, Ráduly Róbert polgármestertől vehette át a díjat. „Bögözi Mihály neve már névjegynek számít, ezt több száz itt végzett diák tudja” – fogalmazta meg Torjai Katalin, a Lafarge Románia területi értékesítési vezetője.

Gál László munkásságát Demeter István Hunor helyi pedagógus foglalta össze, aki az elitoktatás jeles képviselőjeként emlegette a nyugalmazott fizikatanárt.

A kitüntetések átadása után a jelenlévők megtekinthették a renoválás alatt álló gimnázium déli szárnyát, ahol a tatarozási munkálatok befejeződtek. A rendezvény keretében Darvas Kozma József esperes és Simon Gáspár spirituális atya megáldották a felújított épületrészben található osztálytermeket, melyeket a polgármester tervei szerint a jövőben a gimnázium híres tanárairól fognak elnevezni.

A Márton Áron és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium székhelyéül szolgáló ingatlant 1907-ben kezdték építeni, 1911-ben avatták fel. Az illetékesek szerint a munkálatok jó ütemben zajlanak, így várhatóan tartják majd a 2012. szeptember 14-re kitűzött átadási határidőt. A nagy múltú iskola épületét a Regionális Operatív Program keretében tatarozzák, az önkormányzat által benyújtott pályázat révén a munkálatokra 25,5 millió lejt költhet a városháza, ebből közel 700 ezer lej az önrész. A munkálatokat a megyei tanács is támogatja egymillió lejjel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
Hirdetés