2009. augusztus 28., 09:142009. augusztus 28., 09:14
Pénteken 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház nagytermében nyitják meg hivatalosan az idei Partiumi Magyar Napokat. A háromnapos rendezvény első napján, a színház előcsarnokában Mátyás király könyvtára – Mátyás király életterei címmel kiállítás nyílik, majd Giovanni Battista Pergolesi Az Úrhatnám szolgáló operát tekintheti meg a közönség a debreceni Csokonai Színház művészeinek előadásában, 21 órától pedig az Ács Alajos Stúdióteremben A bárónő és a komorna című előadásra várják a közönséget. Szombaton 11 órától a gyerekeket várják az Északi Színház pódiumtermében, ahol a Harag György Társulat Brighella Bábszínházának előadását, a Párnamesét tekinthetik meg.
A püspöki palota Aranytermében a Consonantia trió barokk hangversenye várja a komolyzene kedvelőit. A Kossuth-kertben kézművesvásár és- bemutató zajlik a rendezvény ideje alatt, ugyanezen a helyszínen gyermekfoglalkozásokra, gasztronómiai bemutatókra, vetélkedőkre várják a Partiumi Magyar Napok résztvevőit. A rendezvény keretében, mint minden évben, számos honi és határon túli zenekar táncoltatja meg a résztvevőket. Míg szombaton a Desperado koncertjére várják a diszkó műfaj kedvelőit, vasárnap a Feathers, a Dolly Roll, a Takáts Tamás Dirty Blues Band és Rúzsa Magdi dalaitól lesz hangos a Szatmár Megyei Múzeum előtti tér.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.