Hirdetés

Parkoló vagy park?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Vitatja a marosvásárhelyi városi tanács egyik határozatát a környezetvédelmi hatóság, amely szerint a parkolóhelyek számának növelése megnyitja az utat a város zöldövezeteinek zsugorodása előtt.

Máthé Éva

Máthé Éva

2008. július 16., 00:002008. július 16., 00:00

„Természetesen nagyon fontos a város lakói számára a zöldövezet, de be kell látni, hogy valamit kezdeni kell a sok autóval” – reagált Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester a Maros Megyei Környezetvédelmi Hatóság azon beadványára, amelyben jelezte a prefektúrának, hogy véleményük szerint törvénytelen határozatot hozott idén tavasszal a marosvásárhelyi közgyûlés.

A hatóság vezetõje, Gyékény Gertrude a Krónikának nyilatkozva úgy vélekedett: egy idén májusban a helyi tanács által elfogadott határozat lehetõvé teszi akár azt is, hogy a város zöldövezeteinek a helyén parkolók létesüljenek. A környezetvédelmi szakértõ sérelmezi, hogy a lakótelepeken, a tömbházak között elterülõ, jobbára gyommal benõtt kis területek nem szerepelnek a városi közterület-fenntartó ügyosztály nyilvántartásában, tehát ezek helyzete tisztázatlan. „Ahelyett, hogy feltérképezzék, és zöldövezeteket, kis parkokat létesítsenek rajtuk a zsúfolt lakótelepeken, ezeken a területeken következmények nélkül parkolókat szándékozik létesíteni az önkormányzat. Ezt nincs módunkban ellenõrizni és megakadályozni” – állítja Gyékény.

A városi közgyûlés környezetvédelemmel is foglalkozó szakbizottságának egyik tagja, Dávid Csaba – aki egyben a Maros Vízügyi Igazgatóság vezérigazgatója – némiképpen ellentmond a környezetvédelmi hatóság vezetõjének: „Azzal a bizonyos tanácsi határozattal csak azt hagytuk jóvá, hogy azokon a területeken, ahol már évek óta amúgy is gépkocsik parkolnak a szabad ég alatt, az önkormányzat aszfaltozza le az illetõ parcellákat, illetve olyan raklapokat helyezzenek el, amelyek résein keresztül kinõhet a fû. Tehát fedett is a parcella, meg nem is. Megszûnik a sártenger, de azért némi növényzet is nõhet ott.” Dávid Csaba szerint szó sincs arról, hogy olyan parkolók létesülnének a városban, amelyek miatt fákat vágnának ki. Márpedig Gyékény Gertrude szerint vannak térségek, ahol jelenleg is folyamatban van a favágás. Azt egészen pontosan senki nem tudta megmondani, hogy a kifogásolt májusi tanácsi határozat hány parkolóhely lekövezését hagyta jóvá, de Dávid Csaba becslése szerint városszerte ezer négyzetméterrõl van szó.

Kampányfogás volt

A határozat megszületésekor és utána néhány hónapig Bakos Levente Marosvásárhely egyik alpolgármestere volt, most pedig a városi tanács RMDSZ-es frakciójának a tagja. Õ arról is beszámolt lapunknak, hogy a választási kampány idején olyan raklapokkal fedett parkolókat is kialakítottak, amelyekre semmiféle engedély nem volt. „Például a Pandúrok sétánya és a Godeanu utca térségében tágas, tömbházak közötti területeket fedtek le úgynevezett piskótakövekkel. Utánanéztem, erre semmiféle engedélyt nem adtak ki, a városi közgyûlés elé nem került a tervezet, csak egyszerûen a kampány idején lefedték a tömbházak közötti szabad területeket” – állítja Bakos, arra utalva, hogy ez Dorin Florea polgármester egyik kampányfogása volt arra, hogy a gépkocsi-tulajdonosok és azok családtagjainak voksát ilyenképpen megnyerje magának. Az újraválasztott városvezetõt a Krónikának nem sikerült elérnie, mert pihenõszabadságát tölti. Egyébként Bakos úgy vélekedik, hogy amikor a tanács májusban olyan határozatot hozott, miszerint a város kilenc övezetében raklapokkal le lehet fedni azokat a területeket, ahol amúgy is gépkocsik parkolnak, az önkormányzati képviselõk jóhiszemûen jártak el, meg voltak gyõzõdve arról, hogy ezzel semmiképpen nem számolnak fel zöldövezeteket.

Válaszra várnak

Csegzi Sándor jelenlegi alpolgármester ugyanakkor arról is beszámolt lapunknak, hogy Marosvásárhelyen súlyos gond a garázsok, parkolóhelyek elégtelen száma. „A városban most már annyi a gépkocsi, hogy a múltkor kiszámítottam: ha minden autó egyszerre menne ki az utcákra, akkor el sem férnének a város területén. A tanács RMDSZ-es frakciója mindig nagy gondot fordított arra, hogy védjük a zöldövezeteket. De be kell látni, hogy kompromisszumos megoldást kell találni. A gépkocsiknak is parkolniuk kell valahol. S ha nincsenek legális, leaszfaltozott parkolók, akkor a kocsik úgyis valahol vesztegelnek, ha másutt nincs hely, akkor a zöldövezeteken.”

A környezetvédelmi hatóság vezetõje szerint egyértelmû, hogy a marosvásárhelyi közgyûlés hibázott, amikor májusban közterület-aszfaltozási engedélyt adott. Ezért is fordultak a prefektúrához, ahonnan még nem kaptak választ. Mihelyt az megérkezik, és a prefektúra is úgy véleményezi, hogy törvénytelen a tanács határozata, megteszik a szükséges ellenlépéseket.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés