2008. április 08., 00:002008. április 08., 00:00
Mint arról korábban beszámoltunk, a felek megállapodtak, hogy egy közvélemény-kutatás eredményének függvényében döntenek az RMDSZ-jelölt személyéről. A felmérés ugyan elkészült, nyilvánosságra azonban egyelőre nem kívánták hozni. Információink szerint igen szoros az eredmény, ami pedig alkalmat ad arra, hogy a két jelölt kétféleképpen értelmezze a közvélemény-kutatást.
Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke és Demeter János tegnapi közös sajtótájékoztatón nyilatkozott arról, hogy véleményük szerint a Háromszéki Egyeztető Tanácsnak a megegyezés értelmében el kellett volna fogadnia a közvélemény-kutatás eredményét, és vasárnap nem kellett volna szavaznia a tanácselnökjelölt kilétéről. Amint arról beszámoltunk, a titkos szavazáson a tisztségre pályázó két jelölt közül Tamás Sándor felső-háromszéki parlamenti képviselő került ki győztesen. A voksolás azonban nem érvényes, mivel egyik jelölt sem összesítette a szavazatok kétharmadát. Így pedig a végleges döntés az RMDSZ Állandó Tanácsának hatáskörébe kerül, amely ma ül össze.
Albert Álmos ugyanakkor tegnap cáfolta, hogy a felmérés döntetlennel végződött, hiszen – mint hangsúlyozta – Demeter több pontban 5–8 százalékkal is vezet Tamás Sándor előtt, ami a hibahatáron kívül esik. Ezt bizonyítandó több mérési eredményt mutattak be, amelyek Demeternek kedveznek. A Krónika érdeklődésére Tamás Sándor nehezményezte, hogy az alsó-háromszékiek „szelektíven mazsoláztak a közvélemény-kutatásból”. „Én is tudnék mutatni olyan eredményeket, amelyek egyértelműen nekem kedveznek, de nem saját olvasatunk szerint kell dönteni, hanem a szociológusok véleményére kell alapozni, akik látják a kutatás mélységeit is” – hangsúlyozta.
Albert Álmos tegnap zsarolásnak nevezte a kereszténydemokrata platform azon megállapítását is, miszerint az előválasztások során csalás, félrevezetés történt volna. A kereszténydemokraták ugyanakkor úgy nyilatkoztak, „a csalárd módon kialakult jelöltnévsor sok sepsiszentgyörgyit el fog riasztani attól, hogy az RMDSZ-re szavazzon”. „Az óvások ideje lejárt, az eredményt el kell fogadni, és a szövetség a kialakult listával méretkezik meg a helyhatósági választásokon” – szögezte le az alsó-háromszéki RMDSZ-elnök.
Kovács Zsolt
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.