Hirdetés

Pápalátogatás: 75 ezernél jár a regisztráltak száma, álhírek is terjednek a csíksomlyói történelmi esemény kapcsán

Tizenkilenc nap elteltével 75 ezren regisztráltak Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói látogatására, amellyel kapcsolatban ugyanakkor számos ál- és rémhír kapott lábra a hívek körében, akiket például Csángóföldön arra buzdítanak, inkább Jászvásárra menjenek – holott ott nem is lesz szentmise.

Rostás Szabolcs

2019. március 19., 18:392019. március 19., 18:39

2019. március 19., 18:472019. március 19., 18:47

Bodó Márta, a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság tagja kedden a Krónikának elmondta, a március elsején elindított előjegyzés során eddig 655 csoport és körülbelül 75 ezer személy regisztrált az erre a célra létrehozott Pontifex.ro honlapon. (Az első hét nap alatt mintegy 300 csoport és 50 ezer személy regisztrált az eseményre).

korábban írtuk

Kevesebb mint egy hét alatt mintegy 50 ezren regisztráltak Ferenc pápa csíksomlyói miséjére
Kevesebb mint egy hét alatt mintegy 50 ezren regisztráltak Ferenc pápa csíksomlyói miséjére

Nagy az érdekélődés Ferenc pápa csíksomlyói látogatása iránt, alig egy hét alatt mintegy 50 ezren regisztráltak az eseményre az erre kijelölt honlapon – közölte csütörtökön a látogatás szervezéséért felelős sajtóbizottság.

Hirdetés

Mint ismert, az oldalt azért hozták létre, mert a csíksomlyói nyereg több mint tíz hektárnyi területét biztonsági okokból körbekerítik, az ott kialakított szektorokba csak egy ingyen, elektronikus postán elküldött vonalkódos regisztrációs jegy alapján lehet bejutni, amit a résztvevőknek előzőleg ki kell nyomtatniuk. Akik nem regisztrálnak a március 31-ei határidőig, csak távolról, kivetítőn követhetik a pápa által bemutatott misét.

Bodó Mártától megtudtuk, a csoportosan regisztráltak közül több mint háromszáz a plébániai, 238 a lelkiségi csoport, 57-en pedig valamilyen szervezet képviseletében érkeznek.

Máris regisztrált húsz egyetemista-, 24 iskolai és öt gyerekcsoport is, továbbá 92 pap és 97 szerzetes. Egyébként a látogatás szervezéséért felelős sajtóbizottság munkatársainak eddigi tapasztalatai szerint sok megalapozatlan információ látott napvilágot a szentatya romániai apostoli körútjának csíksomlyói állomása kapcsán; valószínűleg ezzel magyarázható, hogy pillanatnyilag némileg alábbhagyott a regisztrációs „lelkesedés”. Sokan úgy tudják például, hogy lakcímet, a személyi igazolványban szereplő adatokat, sőt személyi számot is közölni kell regisztrációkor, holott ez nem így van.

Bodó Márta a Krónikának elmondta, akár magánszemély, akár csoportvezető regisztrál, a nevét, telefonszámát, e-mail címét, vallását, települését, postacímét kell feltüntetnie, nem kérnek semmilyen más személyes adatot. A csoportvezetőnek mindössze a csoportot alkotó személyek számát kell megadnia a honlapon, a neveket sorjázó táblázatot pedig majd a beléptetéskor kell felmutatnia, ám a csoportosan regisztráltaktól egyéb adatot nem kérnek, ezeket nem tüntetik fel a listán, és az aláírásukra sincs szükség.

„Mivel sokan nem értettek valamit, számos rémhír terjedt el a regisztráció kapcsán. Pedig ennek során se többet, se kevesebbet nem kérünk a hatályos jogszabályokhoz képest, gyakorlatilag mindenkinek csak annyi adatot kell megadnia, mint mondjuk vásárláskor vagy internetes olvasáskor. A regisztráció teljesen megfelel az Európai Unióban érvényes adatvédelmi szabályoknak” – szögezte le lapunknak Bodó Márta. A szervezők egyébként éppen ezért tüntették fel a honlapon, hogy a regisztrációt végző személy elfogadja, miszerint személyes adatait a Pontifex.ro a vonatkozó jogszabályban (Európai Unió új adatvédelmi rendelete, General Data Protection Regulation) leírtak szerint kezeli;

harmadik félnek azokat nem adja át és a pápalátogatás után, 2019. július 1-jén adatbázisából törölni fogja.

Lapunk értesülései szerint különben többek között a Csángóföldön terjednek a rémhírek a pápalátogatással kapcsolatban. Bákó megyében például arra biztatják a híveket, hogy ne Csíksomlyóra, hanem Ferenc pápa jászvásári szentmiséjére menjenek, holott az apostoli körút romániai helyszínei közül kizárólag Csíksomlyón tart szentmisét a szentatya. Nem véletlenül nyilatkozta azt a magyar nemzeti ünnep alkalmából Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Salamon József gyimesbükki plébános a napokban, hogy a Bákó megyei hatóságok évről évre nemcsak az egyházat, hanem a híveket is kérdezgetik, miként készülnek március 15. megünneplésére, ami számukra megfélemlítő. „Van is, aki megijed és emiatt nem meri felvállalni, inkább távol marad. Itt értettem meg, mit jelent a szabotázs, a dezinformálás, az álhír, a lejáratás…” – jelentette ki az erdélyi római katolikus egyházmegyék által működtetett Romkat.ro hírportálnak a csángóföldi plébános.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Kolozsvári ingatlanpiac: mintegy 2,4 havi nettó átlagbérbe kerül egy négyzetméter lakás

Tíz év alatt megháromszorozódtak a kolozsvári lakásárak, mégsem dőlt be a piac. Sokan buborékot emlegetnek, mások szerint a kincses város végre „beárazza magát”.

Kolozsvári ingatlanpiac: mintegy 2,4 havi nettó átlagbérbe kerül egy négyzetméter lakás
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Adománygyűjtések indultak a leomlott tornyú szilágycsehi templom javára

Egymás után indultak az adománygyűjtési kezdeményezések a szilágycsehi református templom tornyának újjáépítésére: egyházi és közéleti szereplők, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat is segítségnyújtásra hívja a híveket és támogatókat.

Adománygyűjtések indultak a leomlott tornyú szilágycsehi templom javára
2026. február 04., szerda

Egyre kevesebb cukrot eszünk, de nem feltétlenül az egészségünk érdekében

Egészségesebb lett Románia? Aligha. Bár 2024-ben látványosan csökkent a cukorfogyasztás, a háttérben nem tudatosabb táplálkozás, hanem a cukoradó hatása, a dráguló termékek és a hazai termelés drámai visszaesése áll.

Egyre kevesebb cukrot eszünk, de nem feltétlenül az egészségünk érdekében
2026. február 04., szerda

Kórházi visszaélésekre derült fény, felelősségre vonják a vétkes alkalmazottakat

Az egyik esetben a biztonsági őr ráförmedt a sürgősségen várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét, a második elszenvedője pedig egy beutalt, akinek a hozzátartozóit elküldték párnát vásárolni az ápolók, mert hiányos volt a kórteremben az ágynemű.

Kórházi visszaélésekre derült fény, felelősségre vonják a vétkes alkalmazottakat
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Urán-, arany-, kobalt- és nikkelkészleteket talált a Partiumban egy kanadai cég

Jelentős, kereskedelmi célokra is kitermelhető potenciális urán-, arany-, kobalt-, nikkel-, ólom- és cinkkészleteket talált Bihar és Arad megye határán a Leading Edge Materials nevű kanadai vállalat.

Urán-, arany-, kobalt- és nikkelkészleteket talált a Partiumban egy kanadai cég
2026. február 04., szerda

Hatósági vizsgálat indult a szilágycsehi református templom tornyának összeomlása után

Nem találtak áldozatot a romok alatt, a megsérült rendőr állapota stabil, életveszélyen kívül van – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság a szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlását követően.

Hatósági vizsgálat indult a szilágycsehi református templom tornyának összeomlása után
2026. február 04., szerda

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
2026. február 03., kedd

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
2026. február 03., kedd

Szökőkúttal, kültéri elemekkel látják el az ikonikus Fekete templom körüli teret

Átalakítják, modernizálják az ikonikus brassói Fekete templom körüli teret, a nagyszabású projekt keretében kőből készült szökőkutat, az impozáns épület stílusához illeszkedő padokat és pihenőalkalmatosságokat, információs kőtáblákat helyeznek el.

Szökőkúttal, kültéri elemekkel látják el az ikonikus Fekete templom körüli teret
Hirdetés
Hirdetés