
Fotó: Rostás Szabolcs
Kizárólag belépővel rendelkező hívek vehetnek részt Ferenc pápa június elsejei miséjén a csíksomlyói hegynyeregben, ennek érdekében a március elsején induló regisztráció alkalmával lehet belépőt igényelni – hangzott el a katolikus egyház képviselőinek szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján.
2019. február 27., 12:322019. február 27., 12:32
2019. február 27., 20:072019. február 27., 20:07
Az eseményen ugyanakkor Böcskei László nagyváradi megyéspüspök kiemelte: nem elég csak regisztrálni a június elsejei pápalátogatásra, elutazni Csíksomlyóra és ott lenni a tömegben, hanem lelkileg is rá kell hangolódni, ki kell használni a történelmi esemény hordozta lehetőséget. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának dísztermében a pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság tagjai az esemény részleteiről, tudnivalóiról, előkészületeiről számoltak be.
A sajtótájékoztatón bemutatták a pápalátogatás bannerét, rajta a négy erdélyi egyházmegye – temesvári, nagyváradi, szatmári és gyulafehérvári – címerével, valamint a látogatás logójával. Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense elmondta, a logó azt szeretné kifejezni, hogy a szentatya nem csak a Székelyföldre, hanem mind a négy erdélyi egyházmegye katolikus híveihez érkezik Csíksomlyóra, ahová a határokon túlról is, az egész Kárpát-medencéből várnak híveket.
Az egyházfő – korábbi, aranyszínű körleveléhez hasonlóan – szópárokkal illusztrálta a pápalátogatás jelentőségét, amelyet ölelésnek és bátorításnak, ajándéknak és kihívásnak nevezett. Böcskei László fontosnak nevezte, hogy beteljesül a szentatya tavaly, a romániai katolikus püspökök ad limina látogatásán tett ígérete, miszerint otthon akarja meglátogatni híveit Erdélyben.
„Nem feledhetjük el, hogy voltak idők, amikor a pápa melletti kiállás életáldozatot is jelentett, amikor papokat börtönbe vetettek a pápa iránti hűségük miatt. Ezt a hűséget köszöni meg a pápa, és arra buzdít, hogy megmaradjunk hitünkben, egyházunkban” – hangoztatta a váradi megyéspüspök, nagy ajándéknak nevezve, hogy az erdélyi római katolikus hívek „otthon” köszönthetik Szent Péter utódját, Krisztus földi helytartóját.
Fotó: Rostás Szabolcs
A sajtótájékoztatón bejelentették: március elsején, pénteken indul a regisztráció a www.pontifex.ro oldalon Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói látogatására, amelyre egyébként a teljes Kárpát-medencében zajlik a csoportok szervezése a plébániákon. Az online előjegyzés azt a célt szolgálja, hogy zökkenőmentes legyen a szervezés, olajozottabban menjen a hívek feljutása a Kis- és Nagysomlyó-hegyre, valamint a hegynyeregbe, továbbá hogy a szervezők időben képet kapjanak a zarándokok várható létszámáról. A tervek szerint a regisztráció március 31-én lezárul, de az összesítés után szükség esetén néhány nappal meghosszabbítják.
Az előjegyzés csoportos és egyéni formában történik, mindemellett előnyt élveznek a csoportban érkezők. Oláh Zoltán kanonok elmondta, a regisztrálók – akiket utólag szektorokba osztanak be – e-mailben kapnak visszajelzést, amelyben a szervezők vonalkódos belépőt küldenek nekik, amit mindenkinek ki kell nyomtatnia. „Ezek a belépők egyediek, csak egy személy léphet majd be velük a csíksomlyói hegynyeregbe. Lehet menni Csíksomlyóra belépő nélkül is, de akik nem regisztrálnak, azokat nem engedik be a biztonsági zónába, ők csak távolról, legfeljebb kivetítőkön, hangosítókon keresztül követhetik az eseményt” – hívta fel a figyelmet a pápalátogatás kommunikációs vezetője, kihangsúlyozva, hogy a regisztráció ingyenes.
Oláh Zoltán tolmácsolta a csíkszeredai önkormányzat kérését is, miszerint senki ne tervezze az utazást személygépkocsival, mivel egyrészt nincs elég parkolóhely a hargitai megyeszékhelyen, másrészt a várost május 31-én lezárják az autósforgalom előtt, június elsején pedig csak külön engedéllyel rendelkező mikrobuszok, gépkocsik juthatnak be. A szervezők nyomatékos kérése, hogy mivel szeretnék megőrizni a rendezvény imádságos jellegét, a pápai mise idején ne hangozzék el politikai-társadalmi üzenet, ne vigyen magával senki a zarándoklat jellegétől idegen jelképet, zászlót. A hívek gyógyszert, tábori széket, esernyőt, zászlót, élelmet, ásványvizet (csak félliteres kiszerelésben) vihetnek be magukkal, de lehetőleg minél kisebb csomagot. csak. Elhangzott, hogy szúró-vágó eszközöket, bicskát, üveget, robbanóanyagot, fegyvert senki nem tarthat magánál.
Egyébként a Ferenc pápa részvételével tartandó csíksomlyói mise latin nyelven zajlik majd, az énekek magyarul csendülnek fel, a szentatya pedig olaszul szól a zarándokokhoz, amit magyar, román és angol nyelvre fordítanak; a ceremóniát kivetítőn keresztül is követni lehet majd, ugyanis a román közszolgálati televízió (TVR 1) élőben közvetíti. Oláh Zoltán kanonok kérdésünkre elmondta, a szervezők felmérték, hány embert lehet a Kissomlyó-hegyen elhelyezni úgy, hogy rálátást, kihangosítást biztosítsanak számukra, ezért több mint tíz hektáros lesz a román biztonsági szolgálatok, a kormányőrség (SPP) által kerítéssel körbevett biztonsági övezet Csíksomlyón. Úgy fogalmazott: nem lát okot aggodalomra, sokan elférnek a hegynyeregben, ahol több százezer zarándokra számítanak, és éppen azért fontos a regisztráció, hogy előre tudják, hozzávetőlegesen hányan érkeznek.
A szentatya romániai apostoli körútjának részleteit ismertető sajtótájékoztatón megkérdeztük Böcskei Lászlót, az esemény pasztorális jellegén túlmenően reménykednek-e abban, hogy a látogatás előremozdítja a katolikus egyház évtizedek óta fennálló nehézségeinek – például az egyházi javak visszaszolgáltatásának – megoldását. A nagyváradi megyéspüspök elmondta, a pápa elsősorban a híveit látogatja meg, de nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak egyház-, hanem államfői minőségben is érkezik. Ugyanakkor az is tény, hogy pasztorális jellegén túlmenően a látogatás az ökuméniáról is szól, hiszen a katolikus egyházfő Daniel ortodox pátriárkával is találkozni fog.
„A pápalátogatást nem úgy kell értelmezni, hogy a szentatya ügyintézőként érkezik. De elmondhatjuk, hogy felvilágosították a romániai katolikus egyházunk, közösségünk életéről, ismeri azokat a gondokat, amelyekkel szembesülünk, és keresi a megoldásokat. Fontos, hogy a híveken kívül a világi hatóságokkal is találkozik, az arra illetékesek pedig tudják, miként kell úgy átadni az információkat, hogy a szentatya reális képet kapjon az itteni gondokról, és megnevezze a fájó pontokat, amelyekre a politikum megoldást találhat” – jelentette ki a váradi püspök. Hozzátette: nem szabad azt várni, hogy a látogatás egycsapásra megoldja az egyház problémáit, viszont minden bizonnyal olyan súllyal bír, amely megoldásra serkenti a döntéshozókat.
Kérdésre válaszolva Oláh Zoltán kanonok elmondta: biztos abban, hogy Ferenc pápa látogatása nem a hátrányára, hanem az előnyére szolgál az azt célzó kezdeményezésnek, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú felkerüljön az UNESCO szellemi világörökségi listájára. A kelet-közép-európai régió legnagyobb katolikus zarándoklatát a bukaresti kulturális minisztérium még Kelemen Hunor tárcavezetői mandátuma idején, 2013-ban terjesztette fel az UNESCO-listára, ám később a román hatóságok kifaroltak az ügy mögül, és nem tartották fenn a jelölést.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
szóljon hozzá!