2009. szeptember 04., 09:382009. szeptember 04., 09:38
Közel 8 millió lejre van szükség ahhoz, hogy a Szent László Római Katolikus Gimnáziumot teljesen felújítsák, az összegből ugyanakkor az intézmény felszereléseit is korszerűsítenék. A gimnázium a Kanonok-soron működik, ami miatt eleve nehézkes a felújítás. Ha nyer a pályázat, a pénzből nemcsak a most meglévő tereket teszik rendbe, hanem egy másik, városközponthoz közeli épületet is felújítanak, amelyben szintén tanórákat tarthatnak a Szent László diákjainak.
A régi épületben kialakítanak egy informatikai laboratóriumot, a régi kémia-, biológia, fizika- és idegennyelv-laborok felszereléseit pedig kicserélik. Korszerűsítik ugyanakkor az orvosi rendelőt, a mosodát, a mosdókat és a tanintézmény konyháját is. A projektben egy felvonó létrehozása is szerepel a mozgássérültek számára, hogy az épület egészében megfeleljen az európai uniós normáknak. A város másik magyar egyházi iskolája, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 7,6 millió lejből korszerűsítheti az épületét, ha ez a pályázat is nyertes lesz. Itt a víz- és csatornavezeték-hálózatot terjesztenék ki, illetve felújítanák az elektromos hálózatot, és itt is létrehoznának egy felvonót.
A terv szerint a meglévő osztálytermek mellett újabb három helyiséget alakítanának ki. Az iskolában jelenleg egy kémia-biológia labor működik – ezt tervezik kettéosztani, hogy a két tantárgyat a megfelelő eszközökkel, elkülönített helyiségben tanulhassák a diákok. Létre kell hozni ugyanakkor néhány öltözőt is: a Lorántffyban jelenleg hét mosdóhelyiség működik, de a diákok nagy száma miatt ez nem elegendő, ezért a meglévő helyiségeket több részre osztva terveznek tizenegy ilyen helyiséget kialakítani.
Bizonyos termek ugyanakkor új rendeltetést kapnak majd: újonnan rendbe tett étkező, irodák várhatják a diákokat, illetve az iskolaújság szerkesztősége is külön termet kap. Mindkét intézmény tatarozására az Északnyugati Fejlesztési Ügynökségen keresztül pályázna a nagyváradi önkormányzat. A projektek szerint a munkálatok mindkét iskolában két-két évet vesznek igénybe, de ehhez előbb meg kell nyerni a pályázatot, s miután a pénz is megérkezik, elkezdheti a közbeszerzési eljárást a helyi tanács.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.