
2009. március 20., 09:282009. március 20., 09:28
A térség pszichológusai, szociál- és gyógypedagógusai által szervezett, két tanítási nap délutánján zajló rendezvényen a fiatalok előadásokon vehettek részt, ahol 26 szakmakategórián belül több mint 50 szakember mesélt nekik munkájáról. „Az a célunk, hogy hiteles tájékoztatást nyújtsunk a különféle szakmákról, mesterségekről, hivatásokról a pályaválasztás előtt álló diákoknak” –közölte a rendezvény házigazdája, Tölgyesi-András Gabriella pszichológus. Mint mondta, a börzét megelőzően felmérést készítettek az iskolások körében, hogy feltérképezzék, melyek azok a szakterületek, amelyek iránt a gyerekek érdeklődnek.
A kezdeményezés szükségességét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tinédzserek valamennyi teremben lélegzet-visszafojtva hallgatták az előadásokat, értelmes kérdéseket fogalmaztak meg, és kimerítő válaszokat vártak.
„Mind a két napon részt vettem az előadásokon, mert vannak ugyan elképzeléseim bizonyos mesterségekről, így azonban tisztább képet alkothatok” – mondta a Krónika kérdésére Blénesi Attila nyolcadikos, aki többek közt megtudta, hogy informatikusként itthon épp olyan jól lehet keresni, mint külföldön. Mások arról számoltak be, hogy az előadásokat hallgatva el tudták dönteni, milyen pályát is szeretnének választani.
„Fogalmam nem volt, hogy nyolcadik után melyik gimnáziumba menjek, milyen pályára készüljek. Mindegyik előadásba belehallgattam, és már tudom, mit akarok” – magyarázta az egyik lány. Az előadók szintén pozitív élménnyel távoztak a rendezvényről.
„Kicsit féltem a fejlett kritikai érzékkel rendelkező kamaszok előtt beszélni, azonban kellemesen csalódtam, hisz mindvégig figyelmesen hallgatták az előadásomat” – mesélte Hompoth Teréz ápoló.
A szerdán és csütörtökön lezajlott pályabörzén a legnagyobb érdeklődés a szépségipari, az egészségügyi, a média, a gazdasági, a jogi és a katonai pályák iránt mutatkozott.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.