2009. október 22., 09:262009. október 22., 09:26
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a megyei önkormányzat európai uniós alapokból pályázott meg és nyert el 25 millió eurót az útszakasz javítására, azonban valamennyi tendert követően a vesztesek éltek az óvás jogával.
Első ízben idén tavasszal próbált a közgyűlés kivitelezőt találni a munkálatokra, azonban az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) helyt adott az osztrák Strabag által benyújtott óvásnak , s semmisnek nyilvánította a tendert.
A harmadik versenytárgyalás kiírása azt követően vált elengedhetetlenné, hogy a második versenytárgyalást a közelmúltban nyilvánította semmisnek a szakhatóság, akkor három fellebbezés is érkezett a CNSC-hez.
Az északnyugati régióban ez volt egyébként a Regionális Operatív Program keretében elnyert első pályázat. Ugyan a Szilágy Megyei Tanács a projektvezető, a Kolozs megyei közgyűlés is részt vállal az útjavításban.
Összesen egy 37,6 kilométeres útszakasz korszerűsítéséről van szó, amelyből 30 kilométer Szilágy, 7,6 kilométer pedig Kolozs megye területén fut. A munkálatokkal járó költségek 85 százalékát uniós pénzből finanszírozzák, 2 százalékot a két megye áll, a visszamaradó összeget pedig az állami költségvetésből biztosítják.
Miután nagy mértékben megcsappant Parajd és a térség idegenforgalma a tavaly májusi bányakatasztrófa után, sok kérdés merül fel a térség turizmusának tovább éltetésével kapcsolatban.
A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.