2008. június 16., 00:002008. június 16., 00:00
A Központi Választási Iroda (BEC) a Pro Democratia Egyesület megkeresése nyomán kivizsgálta az esetet, és a voksolás folytatása mellett döntött, elutasítva a benyújtott óvást. Aránylag rendben zajlottak a választások az Ilfov megyei Sinteşti és Ştefăneşti településeken. Mint arról beszámoltunk, a BEC a voks megismétlését rendelte el mindkét községben, miután vaskos választási csalásra derült fény az első fordulót követően. A szavazást emellett több incidens is megzavarta, ezért urnazárásig megerősített hatósági jelenlétre volt szükség. A tegnapi voksolás ezzel szemben rendben zajlott. A viták elkerülése végett a biztosok sorszámokkal látták el a voksolók karját, és csak ezek alapján léphettek be a szavazókörbe. A második forduló során is több helyen tapasztaltak kisebb csalási kísérleteket, így egyes jelöltek folytatták a kampányt, több településről érkeztek bejelentések csúszópénzekről és más választási ajándékokról, pecsétek eltűnéséről. Néhányan többször próbáltak szavazni, az egyik moldvai településen pedig egy 80 éves polgár a két héttel ezelőtt tévedésből hazavitt pecséttel akart voksolni.
Bukarestben jelentősebb akadályok nélkül zajlott a szavazás, mindössze reggel okozott fennakadást, hogy közel 1600 szavazólap eltűnt. Mint kiderült, a dokumentumoknak szervezési hiba folytán veszett nyomuk.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.