
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
A Bihar megyei önkormányzat elnöke, Ilie Bolojan azt szeretné, hogy az önkormányzat fenntartásába tartozó nagyváradi kulturális intézmények osztrák kulturális intézmények mutatóit érjék el, mennyiségileg több és sokszínűbb kínálatuk legyen, saját bevételeik pedig érjék el a költségvetésük 25-30 százalékát – erről a megyei önkormányzat elnöke nyilatkozott hétfőn.
2021. május 31., 20:522021. május 31., 20:52
2021. május 31., 21:132021. május 31., 21:13
A politikus sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét, először azóta, hogy Nagyváradon széleskörű tiltakozás alakult ki az önkormányzat azon tervével kapcsolatban, miszerint össze akarják vonni a román és a magyar színházat, az azokhoz tartozó bábtársulatokat és néptáncegyütteseket, valamint a nagyváradi filharmóniát.
A tiltakozás az után alakult ki, hogy a tanácselnök a társulatokkal folytatott beszélgetéseken ismertette terveit.
Az általa ismertetett ütemterv szerint június végéig az önkormányzat és az érintett intézmények konkrét javaslatokat fogalmaznak meg, hogy júliusban vagy augusztusban a megyei tanács megszavazhassa az új szerkezeti felépítést – tudósított az Agerpres hírügynökség.

A Szigligeti Színház Szigligeti Társulata, Liliput Társulata, és a Nagyvárad Táncegyüttes tagjai, valamint a Nagyváradi Állami Filharmónia is nyílt levelet fogalmazott meg a város kulturális intézményeinek összevonása, egy projektalapú intézmény létrehozása ellen.
Bolojan kifejtette, hogy a kulturális intézményeknek
Elmondta, hogy évente 7-10 millió eurót kell fordítson a megyei önkormányzat a kulturális intézményekre, ez utóbbiak pedig a költségvetésüknek alig 6-7 százalékát tudják előteremteni saját bevételeikből. „Más európai uniós államokban a saját bevételek négyszer-ötször nagyobbak” – mondta Bolojan. Kiemelte, hogy
Bolojan azt kérte az intézményvezetőktől, hogy már a nyár folyamán változtassanak, pótolják a hiányosságokat, főleg nyáron és hétvégén növeljék rendezvényeik számát.
„Azt hiszem jobbítani kell a kulturális intézmények működését is, ez nem jelent a kultúrával szembeni ellenségeskedést” – mondta Bolojan, és hozzátette, hogy ehhez elhivatott intézményvezetőkre van szükség, akik nem tekintik magukat „szakszervezeti főnököknek”.
Az elmúlt napokban szinte valamennyi romániai színház igazgatója szolidaritását fejezte ki a váradi teátrumokkal, a Román Színházi Szövetség is állásfoglalásban tiltakozott az intézmények összevonása, a határozatlan időre szóló szerződések megszüntetése és a repertoárjellegű intézmények projektintézménnyé alakítása ellen.

Utcai performansszal és villámcsődülettel tiltakoztak Nagyváradon és Szatmárnémetiben péntek este román és magyar művészek a Bihar Megyei Tanács azon terve ellen, amely összevonná egyetlen nagy közös intézménybe a nagyváradi román és magyar színházakat, bábszínházakat, táncegyütteseket, valamint a filharmóniá

Növekvő aggodalommal követik a nagyváradi kulturális intézmények összevonásával kapcsolatos híreket, mert a tervezett intézkedéssorozat minden bizonnyal a több síkon kibontakozó évszázados váradi művelődési élet elsorvadását vetíti előre – közölte a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata ne
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
szóljon hozzá!